Hirdetés

Az év első negyedében jócskán elhúzott a PlayStation 5 az Xbox Series X mellett

|

Ha hihetünk egy friss kimutatásnak, akkor nem is kérdés, melyik jelenlegi generációs konzol volt a népszerűbb 2021 első három hónapjában.

Hirdetés

Sajnos továbbra sincs elegendő készlet sem PlayStation 5-ből, sem Xbox Series X-ből, így jó eséllyel még mindig akadnak olyan játékosok, akik arra várnak, hogy végre belekóstolhassanak a tavaly novemberben elrajtolt generáció nyújtotta játékélménybe. Ezek ellenére viszont eladások terén nem igazán panaszkodhat a Sony és a Microsoft sem, ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy többen preferálják a japánok masináját, mint a redmondi brigádét.

Hirdetés

Az Ampere Analysis kimutatása szerint a PlayStation 5 család (tehát a lemezes és a digitális változat) eladásai alaposan lehagyták az Xbox Series X és Series S eladásait az év első negyedében, tehát a januártól márciusig tartó időszakban. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a három hónap alatt 2,83 millió PlayStation 5 fogyott, míg a Microsoft két konzoljából összesen "csak" 1,31 millió. Jól látható tehát, hogy több mint kétszeres előnye van a Sonynak.

Ugyanakkor az Ampere elemzője, Piers Harding-Rolls kiemelte, hogy a készlettel kapcsolatos problémák miatt nehéz tiszta képet látni a valódi keresletről, szóval messzemenő következtetéseket nem biztos, hogy érdemes levonni az adatokból. Egyébként a Sony nyilatkozatából kiderült nemrég, hogy az első negyedévben 3,3 millió konzolt szállítottak le, tehát úgy tűnik, nem mindegyik ért célba közülük a vásárlóknál.

Nektek sikerült már megkaparintani valamelyik masinát?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)