Hirdetés

Az árak feltornázása miatt pert indítottak a régi játékok aukcióit kezelő cégek ellen

|

Már korábban is gyanús volt, hogy azok a régi játékok, amik túl drágán találtak új gazdára egy-egy aukción, valójában messze nem érnek annyit.

Hirdetés

Még 2021 augusztusában készített egy youtuber videót arról, hogy valami nincs rendben a videojátékos aukciókkal, melyek keretében dollárezrekért, sőt, néha dollármilliókért találnak gazdára régi játékok, ráadásul úgy, hogy néhány éve még lényegesen kevesebbet lehetett értük kapni. Úgy vélte, az aukciós tételek értékét felbecsülő Wata Games és az aukciókat lebonyolító Heritage Auctions összedolgozik, befolyásos és gazdag emberek közreműködésével mesterségesen verik fel az árakat, hogy elhitessék az érdeklődőkkel, valóban ennyit érnek a klasszikusok.

Kaliforniában most ennek nyomán csoportos keresetet nyújtottak be olyan illetők, akik igénybe vették a Wata szolgáltatásait.

Hirdetés

A felperesek sérelmezik a piac manipulálását, az unfair üzleti gyakorlatok alkalmazását, a félrevezető kijelentéseket, valamint azt, hogy a Wata nagyobb százalékot kér, minél nagyobbra becsüli egy játék értékét, ezért határozottan érdeke az árak feltornázása. Úgy vélik, a Wata elnöke, Deniz Kahn és a Heritage Auctions társalapítója, Jim Halperin sajtóközleményekkel és interjúkkal igyekeztek elhitetni a piaccal, hogy a retro játékok értéke tovább fog növekedni, arról viszont egyszer sem szóltak, hogy Halperin egyébként tanácsadóként segíti a Wata munkáját.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Wata 2018-ban jött létre, ezt megelőzően 30 ezer dollár volt a legtöbb, amit videojátékért adott valaki. 2019-ben a Super Mario Bros. egy általuk felbecsült példánya már 100.150 dollárt ért, ráadásul ennek három vevője között volt Halperin is (közösen tulajdonolták volna a játékot). Egy másik vevő, Richard Lecce még a Pawn Stars műsorban is szerepelt, ahol 1 millió dollárért akarta eladni játékot, a meghívott szakértő pedig véletlenül pont Deniz Kahn volt. Bár az üzlet itt nem ment végbe, Kahn már 300 ezer dollárra becsülte a 9 hónappal korábban még harmadannyit érő játékot, és a műsornak köszönhetően ez az infó eljuthatott a potenciális eladókhoz, akik tömegével küldték be játékaikat a Wata-hoz, kifizetve az értékbecslés árát.

2020-ban egy rosszabb állapotú Super Mario Bros. 114 ezer dollárért kelt el, 2021 áprilisában a játék egy példányáért 660 ezret adtak. A Super Mario 64 egy 9.8 A++ értékelésű darabjáért 2021 júliusában 1,56 millió dollárt fizetett valaki - állítólag -, de októberben már csak 102.000 dollárt ért egy 9.6 A++-os Wata értékelést kapó példány. Az árak akkor kezdtek el látványosan zuhanni, amikor megjelentek az első elemzések arról, miért gyanús az egész - valószínűleg a Wata és a Heritage is befékezett, mikor érezték, hogy baj van.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)