Hirdetés

A The Sims atyja egy blokklánc-technológiára épülő játékon dolgozik

|

Sokan lepattantak már az NFT-s ötleteikkel a játékosokról, de Will Wright is megpróbálkozik vele.

Hirdetés

Will Wright azzal kezdte pályafutását, hogy leprogramozta a Raid on Bungeling Bay-t, amelyben helikopterrel kellett felülnézetből városokat bombázni, azonban már akkor is jobban élvezte a pályaszerkesztővel összerakni a helyszínt, mint az akciózást, így 1989-ben már saját cégénél, a Maxisnál alkothatta meg a SimCity-t, majd 2000-ben a The Sims-t, 2008-ban a Spore-t. 

Wright tehát mindig mert és tudott is nagyot álmodni, a legújabb elképzelésébe azonban könnyen beletörhet a bicskája, ugyanis az NFT-k területe darázsfészeknek számít, és egyre több, korábban még lelkes fejlesztőcsapat, illetve vállalat ábrándul ki belőle a játékosok heves ellenállása miatt. 

Wright az alábbi videóban mesél a blokklánc-technológiára épülő ötletéről, a Voxverse-ről. Ezt az a Gallium Studios nevű csapat fejleszti, amelynek ő és Lauren Elliott (Where in the World Is Carmen Sandiego?) az alapítói.

Hirdetés

A stúdió felel egyébként Wright másik projektjéért, a Proxi névre keresztelt, Unity-vel készülő mobiljátékért is, de ez már egy ideje a levegőben lóg. A Voxverse azonban olyasvalami, amivel a legendás fejlesztő újfent innovatívat és kreatívat ígér: 

"Ebben a világban valójában szinte mindent a játékosok fognak megalkotni. Nagyon egyszerű eszközeink lesznek a játékosok számára, hogy épületeket, tárgyakat, járműveket stb. építsenek. Lesz egy egész gazdaság, nyersanyagok, amiket bányászhatsz, telkek, amiket birtokolhatsz, plusz a játék szociális oldala, ahol egy szociális hálózatot építesz a többi Vox-szal, akikkel találkozol. [...] Lesznek munkahelyek is. Lehetővé tesszük majd, hogy az emberek ténylegesen vállalkozást hozzanak létre, más voxosokat alkalmazzanak, vagy dolgozzanak egy munkahelyen. Az egyik érdekes dolog itt az, hogy még ha offline is vagy, a Voxod akkor is online lesz NPC-ként, tehát amikor offline vagyok, a Voxom akkor is dolgozhat egy munkahelyen, és pénzt kereshet nekem."

A Voxverse munkálataiból az a Gala Games is kiveszi a részét, amely különböző licencelt tulajdonokon alapuló Vox NFT-ket árul (nemrég jelentette be például, hogy a Dreamworks Trollok című filmjein alapuló Vox NFT-ket készít), és több blokklánc-alapú játékot is üzemeltet, köztük Peter Molyneux Legacy-jét.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Voxok karakterként lesznek beépítve a Voxverse-be, és ez olyan hely lesz, ahonnan más Gala játékokba is nyílik portál, a Vox NFT-kkel mindegyik átjárható lesz. Wright mindezek ellenére azt mondta, hogy nem akar NFT-k eladásával foglalkozni: 

"Nem érdekel, hogyan csinálod. Biztonságos tranzakciókat akarok a tartalomkészítők számára."

Lehetséges, hogy Wrightnak sikerül az a bravúr, ami a The Sims-szel, mindazonáltal ebben a projetkben benne van minden, amiért aggódhatunk  a játékipar jövőjét illetően.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)