Hirdetés

Visszatér a legutóbbi The Game Awards ünnepelt sztárja

|

Nem, nem a fiatal srácról van szó, aki marhaságokat beszélt a színpadon, hanem a szimfonikus zenekar legkiemelkedőbb egyéniségéről.

Hirdetés

Sok emlékezetes pillanata volt a tavalyi The Game Awards díjátadó ünnepségnek, voltak köztük kifejezetten vicces momentumok is, illetve egy-kettő, ami nélkül szívesen meglettünk volna, de egyértelműen kiemelkedik a műsorból Pedro Eustache, aki a fúvós hangszereken előadott teljesítményével teljesen új szintre emelte a szimfonikus előadást.

Egyébként is a műsor egyik legütősebb eleme volt a több játék zenéjét vegyítő szimfonikus előadás, de a zenekar egyértelmű sztárja Pedro Eustache (vagy másnéven "Flute Guy") volt, aki rendkívül lelkes és energikus előadásmódjával teljesen megvette a közönséget.

Hirdetés

Geoff Keighley, a műsor szervezője és egyben műsorvezetője nemrég a közösségi médián osztotta meg, hogy Pedro Eustache idén is visszatér majd a színpadra, persze nem lepődnénk meg, ha ezúttal valamilyen központi szerepbe kerülne a tavalyi sikerére való tekintettel.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)