A Chicago: A kampánycsata első ránézésre szerény kis kártyajátéknak tűnik, pedig meglepően komoly fejtörőt rejt. Xavier Georges egyszemélyes társasában a chicagói polgármesteri székért indulunk, ehhez pedig pénzt, népszerűséget, befolyást és persze szavazatokat kell szereznünk. Mindezt nagyjából fél óra alatt, egy olyan rendszerben, amely folyamatosan arra kényszerít, hogy két jó lehetőség közül válasszunk. Minden körben egy kétoldalas kártyát húzunk. Az egyik oldal Chicago egy újabb részletét mutatja, a másikon egy felbérelhető segítő szerepel. Innen jön a játék legfontosabb dilemmája:
beépítjük a lapot a saját várostérképünkbe, vagy inkább megszerezzük rajta látható embert és annak különleges képességét.
Ugyanaz a kártya tehát két teljesen eltérő célt szolgálhat, és amit az egyik oldalán megszerzünk, arról a másikon végleg lemondunk.
A várost egy rácsban építjük fel, a lapokon pedig különböző erőforrásokat jelölő ikonok vannak. Önmagukban azonban ezek még nem érnek sokat. Segítőket kell rájuk helyezni, akik aktiválják a körülöttük lévő jeleket, és minél ügyesebben sikerül azonos ikonokat csoportosítani, annál nagyobb jutalmat kapunk. Már a játék elején érdemes előre gondolkodni, mert egy rossz helyre rakott városkártya később könnyen használhatatlan lyukat hagyhat a rendszerben. A segítők közben saját képességeket is hoznak, de természetesen nem dolgoznak ingyen. Pénzbe kerülnek, az árukat viszont csökkentheti a népszerűségünk, az erőnk, vagy akár az alkohol is. Utóbbi gyors segítséget jelenthet, de növeli a korrupciót. Ez a játék egyik legjobb húzása, a rövid távon kényelmes megoldásokért később fizetni kell. A korrupció ráadásul nem egyszerűen csak valami büntetőpont, hanem olyan adósság, amely a játék végén könnyen elviheti az addig összegyűjtött előnyt.
A városépítés sem teljesen szabad. A rácsot rendezett módon érdemes feltölteni, a félbehagyott területek és a rosszul időzített terjeszkedés újabb korrupciót hozhat. Egy-egy oszlop lezárásakor események is életbe lépnek, amelyek tovább alakítják a helyzetet. Emiatt az ember ritkán tud pusztán egyetlen tervre koncentrálni. Egyszerre kell figyelni a térképre, a segítőkre, a pénzre, a szavazatokra és arra, hogy mennyire merünk belecsúszni a kétes megoldásokba. A legnagyobb ellenfél mégsem egy külön tábla vagy bonyolult automata, hanem maga a szűkösség. Kevés pénzzel indulunk, mindenből többre lenne szükségünk, és a húzópakli könyörtelenül fogy. Ha egy lapot nem tudunk vagy nem akarunk használni, eldobhatjuk, de ezzel időt veszítünk. Bizonyos lapokat átengedhetünk az ellenfélnek is némi pénzért, ami az adott pillanatban jól jöhet, de közben erősítjük azt a politikust, akit a végén le kell győznünk.
A nehézséget nyolc különböző ellenfél adja, egyre komolyabb szavazati céllal. Már a könnyebb szinteken is gyorsan kiderül, hogy a Chicago nem könnyed pasziánsz. A szabályai egyszerűek, a jó döntések viszont egyáltalán nem azok. Az első néhány parti inkább tanulás, mert ki kell tapasztalni, mennyi pénzt érdemes félretenni, mikor kell segítőt vásárolni, mennyire veszélyes a korrupció, és mikor éri meg feláldozni egy jó városlapot egy még jobb képességért. Pont ettől működik igazán. Kevés komponensből rengeteg egymásra épülő döntést hoz ki, ráadásul mindezt úgy, hogy egy parti nem nyúlik hosszúra. A szerencse természetesen jelen van, hiszen nem tudjuk, milyen kártya jön legközelebb, de sokkal többször bukunk el rossz tervezés miatt, mint egy szerencsétlen húzás következtében. A játék kemény, de általában pontosan meg lehet találni azt a korábbi döntést, ahol félrement a kampány.
A doboz alapvetően egy játékosra készült, de két példánnyal kooperatív módban is játszható. A Chicago igazi ereje mégis szólóban mutatkozik meg. Gyorsan előkészíthető, nagyjából harminc perc alatt lezajlik, közben pedig jóval több gondolkodást kér, mint amit a mérete alapján várnánk.
Chicago: A kampánycsata
Eredeti cím: Mayor of Chicago
Tervező: Xavier Georges
Grafika: Adrien Cantone, Soanja Connac
Eredeti kiadó: inPatience
Magyar kiadó: Reflexshop
Játékosszám: 1 fő
Korhatár: 12+
Időtartam: 30 perc
