PCW logó
PCW

Ferrari az F-35B ellen: az olasz haditengerészet elképesztő versenyt rendez októberben

|

500 méteren csap össze egy vadászgép és egy 1000 lóerő feletti teljesítményű szupersportautó.

Nem mindennapi látványosságra kerül sor október 11-én a dél-olaszországi Grottaglie légibázison, ahol egy Ferrari SF90 és egy F-35B Lightning II között rendeznek gyorsulási versenyt, méghozzá ugyanazon a kifutópályán. A volán mögött Fabio Barone ül majd, aki hét sebességrekordot állított fel Ferrarival. A különleges futam első szakasza mindössze 500 méter hosszú, és azon az alumíniumborítású pályarészen zajlik, amelyet normál esetben az F-35B függőleges leszállási manővereihez használnak. A tervek szerint a vadászgép éppen a célvonalnál emelkedik el a földtől, amin a Ferrari akár 330 km/órás sebességgel is áthaladhat.

Barone szerint a speciálisan felkészített SF90 0-ról 100 km/órára 2,6 másodperc alatt gyorsul, ami akkora terhelést jelent, hogy a pilóta több mint 2,2 G erőt érez majd. Az F-35B ugyan lassabban indul, de a hajtómű nyers teljesítménye miatt néhány száz méter után már egészen más dimenzióban mozog.

A látványos sprint után egy második, 2,8 kilométeres futam is következik. Itt a Ferrari végig a kifutón marad, míg a vadászgép az első 500 méter után felszáll, és nagyjából 20 méteres magasságban repül végig a pálya hátralévő részén. A mindössze 35 méter széles kifutó külön kihívást jelent, hiszen az alumínium elemek nagy tempónál a sportautó stabilitását is befolyásolhatják.

Az ötlet egyébként nem új, sőt komoly hagyománya van Olaszországban. 2003-ban Michael Schumacher egy Ferrari Formula-1-es autóval versenyzett egy Eurofighter vadászgép ellen Grossetóban. A sprinten Schumacher két tizedmásodperccel marad le a katonai repülő mögött.

Forrás: DefenseNews

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)