PCW logó
PCW

A Google olyan billentyűzetet épített, amelyen futószalagon érkeznek a gombok

|

Az abszurd kütyü tényleg működik, és akár otthon is megépíthető.

A Gboard Kurukuru Version névre keresztelt szerkezetet a Google Japan mutatta be, és bár első pillantásra inkább tűnik egy miniatűr gyártósornak, mint számítógépes perifériának, teljesen működőképes.

A felhasználónak lényegében egy helyben kell tartania az ujját, megvárnia, amíg a kívánt karakter elé érkezik, majd a megfelelő pillanatban lenyomnia. Minden mozgó szalagon 29 billentyű kapott helyet, ráadásul a kis- és nagybetűk is közvetlenül elérhetők. A Google érvelése természetesen kellően komolytalan: szerintük a hagyományos klaviatúrák egyik nagy problémája, hogy a billentyűk egyszerűen nem hajlandók elmozdulni, ezért az embernek kell utánuk nyúlkálnia.

Az ötletet elsősorban egykezes használatra találták ki. A másik kéz így szabadon maradhat az egérhez vagy akár egy csésze teához, és a fejlesztők szerint elméletileg a kar mozgatásával járó fáradtságot is csökkentheti. Aki pedig valamiért ennél is tovább menne, két ilyen billentyűzetet is használhat egyszerre.

Az Engadget beszámolója szerint az egész természetesen egy tudatosan abszurd Gboard-promóció része, de a poén ezúttal sem merül ki néhány látványtervben. A Google működő prototípust készített, és bár árusítani nem fogja, a teljes tervet nyílt forráskódú formában közzétette, így megfelelő alkatrészekkel bárki megépítheti saját példányát.

Az október 1-jei időzítés sem véletlen. A Google Japan 2016 óta ezen a napon mutatja be aktuális billentyűzetes agymenését, a 10/1 ugyanis a klasszikus 101 gombos klaviatúrára utal. A hagyomány valójában még korábbra nyúlik vissza, 2010-ben egy dobként használható billentyűzettel indult, később pedig készült többek között morzekódos, buborékfóliás, kanállal vezérelhető, Möbius-szalag alakú, sőt fejre húzható változat is.

Tavaly a tárcsás telefonok által ihletett Gboard Dial Editionnel állt elő a Google Japan, amelyen körkörös tárcsák forgatásával lehetett kiválasztani a karaktereket. Az idei változat ehhez képest már szinte ipari automatizálásnak tűnik.

A Google szerint később akár gyorsabb üzemmód, hosszabb változat, többféle szín vagy kompaktabb kivitel is készülhet. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)