Daisy Ridley a Star Wars után egészen más terepre merészkedik: a Vertical 2026. január 2-án mutatja be az amerikai mozikban We Bury the Dead című zombis filmet, amelyben a színésznő egy apokaliptikus karanténzóna mélyére indul. A történet szerint egy amerikai katonai kísérlet katasztrófával végződik Tasmániában, áldozatok tömegeit hagyva maga után. Ridley karaktere, Ava, egy holttesteket összegyűjtő egységhez csatlakozik, hogy azonosítsa a halottakat és megtalálja férjét a sziget déli részén. Ám idővel rádöbben, hogy a katasztrófa áldozatai közül néhányan visszatértek az élők közé.
A filmet Zak Hilditch írta és rendezte, aki korábban a 1922-vel hívta fel magára a figyelmet. A szereplőgárdában Ridley mellett Brenton Thwaites, Mark Coles Smith és Matt Whelan is feltűnik. Hilditch elmondása szerint a film mindenki számára igazi szerelemprojekt volt, és alig várja, hogy a South by Southwest (SXSW) fesztivál látogatói után a szélesebb közönség is átélhesse a vásznon.
A főszereplő maga is kiemelte, hogy a rendező egy egyedi és rémisztő történetet alkotott, amely nemcsak az élőhalottakról, hanem az élők kétségbeesett küzdelméről is szól, akik bármeddig elmennének, hogy újra találkozhassanak szeretteikkel. Bár a film inkább a drámára épít, Hilditch gondoskodott róla, hogy a zombik ne veszítsenek félelmetes erejükből: a korai kritikák lelkesen áradoznak a feszültséggel teli, ütős horrorjelenetekről.
Egyelőre nem tudni, hogy számíthatunk-e hazai forgalmazásra, és ha igen, milyen formában.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.