Axel Foley a '80-as és '90-es évek egyik legikonikusabb akcióhőse, akit Eddie Murphy és hazánkban az őt szinkronizáló Dörner György tettek feledhetetlenné, az 1994-es harmadik rész óta azonban nem találkozhattunk vele, hiába szeretett volna maga a színész is visszatérni. Csodával határos módon idén megkaptuk a folytatást Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley címmel a Netflix jóvoltából, a végeredmény pedig nyakig merült a nosztalgiában, és jobb, valamint szórakoztatóbb lett, mint Murphy másik felmelegített klasszikusa, az Amerikába jöttem 2.
De nemcsak Eddie Murphy legendás karaktere, valamint a széria többi ismerős arca tért vissza egy újabb kalandra, hanem a Crazy Frog is, amely két évtized után újfent felbukkant, hogy népszerűsítse a netflixes akció-vígjátékot.
Az eredetileg a The Annoying Thing nevet viselő Crazy Frog 2003-ban született meg Erik Wernquist svéd színész jóvoltából, aki azért alkotta meg a karaktert, hogy felturbózza Daniel Malmedahl motorhang-utánzását a Jamba! csengőhang-szolgáltató számára, és a Beverly Hills-i zsaru főcímdalára, az Axel F-re épített, amelyet Harold Faltermeyer komponált, és először 1984-ben hallhattuk. Crazy Frog 2005-ben vált világszerte ismertté, amikor Nagy-Britannia, Ausztrália, Franciaország és a világ számos más toplistáin az élre tört (egyébként két videojáték is készült vele, a Crazy Frog Racer 1-2).
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
A karakter most a netflixes Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley kedvéért tért vissza, hogy a film jeleneteit módosítva meghozza a kedvet annak megtekintéséhez, illetve a múltidézéshez, a T-Mobile hivatalos Twitter/X-fiókja pedig azzal a mondattal reagált rá, hogy a "csengőhangok legjobbika".
Nektek milyen emlékeket ébreszt fel Crazy Frog új videója?