Hirdetés

Újraindul a mozis előfizetés, amivel irreálisan olcsón lehetett filmeket nézni

|

A MoviePass csődje után az eredeti alapító ismét újtára indítja a szolgáltatást, de még nem mondta el, milyen árazással.

Hirdetés

Mára szinte egyértelmű, hogy a Covid19 járvány meggyorsítja a mozik és a streaming szolgáltatók közötti viszony átalakulását, de megjelenik a színen egy régi-új szereplő, ami a két világ legjobb elemeit igyekszik ötvözni. Újraalakul ugyanis az eredetileg 2011-ben alapított, majd 2020-ban leállított MoviePass, ami az Egyesült Államokban fix havidíjért kínált hozzáférést akár napi egy mozis vetítéshez.

A szolgáltatás mögött álló céget persze nem véletlenül adták el először nagyobb befektetőknek, majd vitték a veszteségei miatt csődbe. Az USA moziláncai ugyanis már a kezdetektől fogva rendkívül ellenállók voltak az előfizetésre épülő modellel szemben, illetve a MoviePass soha nem találta meg azt az árpontot, amivel elegendő előfizetőt tudott volna magához édesgetni, de profitot is tudott volna termelni.

Hirdetés

A legextrémebb időszakában (2017. után) a MoviePass egyetlen mozijegy árához hasonló összegért, havi 9,95 dollárért árulta annak a lehetőségét, hogy akár naponta egy filmre beüljünk, így értelemszerűen minden, a szolgáltatást aktívan használó mozizó után veszteségeket felhalmozva.

Ezért a céget azon is rajtakapták például, hogy különböző technikai módszerekkel (a legnépszerűbb filmek elrejtésével az alkalmazásukból, az ügyfeleik jelszavának visszaállításával, vagy a mozijegyük lefotózásán keresztül extra visszaigazolás kérésével) igyekeztek korlátozni, mennyi filmre ülnek be a legaktívabb felhasználóik. Emellett a MoviePass azt állította, hogy a felhasználóikról begyűjtött adatok a mozihálózatok felé történő értékesítésével pótolja ki a mozijegyek által generált veszteséget, de erre valószínűleg soha nem került sor.

A MoviePass-tól 2018-ban elküldött eredeti alapító, Stacy Spikes az újraindulás bejelentésekor nem árulta el, milyen előfizetési szintek lesznek majd a szolgáltatás új változatában. Azt viszont igen, hogy egy zsetonrendszerrel fog működni a felfrissített MoviePass, ezeket a mozijegyekre váltható tokeneket pedig egyik hónapról a következőre is átvihetik a felhasználók, sőt, kereskedhetnek is velük egymás között.

Emellett Spikes azt is felvetette, hogy reklámok megnézésével is szerezhetünk zsetonokat, ekkor viszont valószínűleg engedélyeznünk kéne a telefonunknak, hogy kövesse a szemünket annak érdekében, hogy ellenőrizhető legyen, a felhasználó tényleg megnézte-e az adott hirdetést (amivel persze rögtön sok kommentelő ellenszenvét vívta ki).

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Akármi is lesz egyébként a MoviePass második iterációjának sorsa, már az első körben változtatott egy kicsit az amerikai moziipar képén. Az arcátlanul olcsó előfizetésre válaszul ugyanis sok nagy mozilánc elindította saját, nagyon hasonló elven működő programját is.

Ti rászánnátok a havidíjat egy mozis előfizetési szolgáltatásra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)