Hirdetés

Újabb magasságokban az Avatar – A víz útja, ez minden idők harmadik legsikeresebb filmje

|

James Cameron műve beelőzte James Cameron művét.

Hirdetés

A decemberben megjelent Avatar - A víz útja sikeresen melegítette fel a mai napig a bevételi toplisták élén csücsülő első rész receptjét, vagyis ahhoz hasonlóan szintén a csúcstechnológiás effektjeivel nyűgözi le a nézőket, akik így valósággal megrohamozták a mozikat a na'vik újabb kalandjáért.

A Víz útja ezzel január végére már a történelem negyedik legtöbb bevételt termelő produkciója lett, azt a nem mindennapi helyzetet állítva elő, hogy a TOP 4-ből 3 film (Avatar, Titanic, Avatar 2) James Cameron rendező munkásságát dicséri.

Hirdetés

A második helyezett Bosszúállók: Végjátékot kivéve tehát afféle házon belüli versengéssé lett a legsikeresebb filmek rivalizálása: a legfrissebb számok alapján az Avatar 2 már beelőzte az 1997-ben debütált Titanicot, így a dobogó első és harmadik fokán is a na'vik állnak.

A Box Office Mojo szerint A víz útja már 2 milliárd 244 milliárd dolláros bevétel felett jár, míg az immáron negyedik Titanic 2 milliárd 243 milliárdig jutott. A különbség pedig nőni fog, hiszen az új Avatart még mindig pörgetik a filmszínházak, Jack Dawson viszont réges-rég elmerült a jeges vízben, még ha lett is volna hely számára azon a bizonyos beltéri burkolati elemen.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A rekorddöntés kapcsán Box Office Pro azt írja, hogy A víz útja a világ 20 országában már egyenesen minden idők legsikeresebb mozijának számít, köztük Németországgal, Ausztriával Szlovákiával és Magyarországgal is.

Cameron legújabb filmje tehát nagyot megy Közép-Európában, érdekesség viszont, hogy az észak-amerikai piacon még mindig csak a 9. legsikeresebb alkotás, 657 millió dolláros bevételével olyan címek mögött kullogva, mint a Top Gun: Maverick (5. hely, 718 millió dollár) vagy az éllovas Star Wars: Az ébredő erő (936 millió dollár).

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)