Új-Zélandon és Nagy-Britanniában forgatják A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című, az Amazon Prime felületén elérhető sorozat második évadát, a munkálatokat azonban nemrég, rövid időre le kellett állítani egy szomorú eset miatt - írja a Deadline. A lap értesülései szerint az egyik forgatási napon több mint 30 lovat készítettek fel, hogy az egyik jelenet felvételén szerepeljenek. Az egyik állat ekkor összeesett és elpusztult. A boncolás során megállapították, hogy a ló szívrohamot kapott.
Emiatt a forgatást 30-45 percre le is kellett állítani, amíg a tetemet elszállították a helyszínről. Az Amazon Studios szóvivője sajnálatát fejezte ki az állat halála miatt, megjegyezve, hogy a forgatás helyszínén jelen volt egy állatorvos, illetve az American Humane Association állatvédő szervezet képviselője is, aki azt ellenőrizte, hogy a forgatáson használt állatokkal megfelelően bánik-e a stáb.
Bár a hasonló esetek ritkaságszámba mennek, múlt nyáron is elpusztult egy ló az HBO The Gilded Age című produkciójának forgatásán, a Luck című, lóversenyes dráma felvételei pedig három ló életét követelték - emiatt a sorozat forgatását le is állították. Ennél is súlyosabb, hogy A hobbit trilógia munkálatai során több mint egy tucat állat, köztük lovak pusztultak el.
A PETA állatvédő szervezet közleményében ítélte el A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi forgatásán történt esetet. A szervezet szerint a készítőknek megvan a lehetősége rá, hogy számítógépes grafikát (CGI), mechanikus szerkezeteket és más, humánus módszereket használjanak, amelyek nem veszélyeztetik az állatok egészségét. A PETA felszólította a teljes filmipart, hogy a jövőben ne használjanak élő lovakat a forgatásokon, ha pedig erre nem képesek, keressenek más művészeti ágat, amelyhez nincs szükség az állatok dolgoztatására.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.