Hirdetés

Szinte biztos, hogy a börtönben fog meghalni Tupac Shakur gyilkosának felbujtója

|

Duane "Keffe D" Davist 40 év után kérelmezheti csak feltételes szabadlábra helyezését, ami nem lesz egyszerű, hiszen már 63 éves.

Hirdetés

Több mint harminc évvel Tupac Shakur halála után végre ítélet született az ügyben, Duane "Keffe D" Davist életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte egy Las Vegas-i bíróság. A 63 éves férfit augusztusban találták bűnösnek előre megfontolt szándékkal, halálos fegyverrel elkövetett emberölésben. Ő az egyetlen ember, akit valaha megvádoltak a hiphop egyik legnagyobb hatású alakjának meggyilkolásával.

Az ügyészség szerint Davis szervezte meg a támadást, ezért a lehető legsúlyosabb büntetést érdemelte. Marc DiGiacomo ügyész a keddi tárgyaláson úgy fogalmazott, hogy a vádlott a rácsok mögött fog meghalni, függetlenül attól, pontosan milyen ítéletet szab ki rá a bíróság. Leghamarabb azt követően helyezhető feltételesen szabadlábra, hogy már letöltött 40 évet a büntetéséből, de az életkorát figyelembe véve nem túl jók a kilátásai arra, hogy valaha is elhagyhatja a börtönt. 

A rapper családtagjai is felszólaltak az ítélethirdetéskor, köztük testvérei, Maurice "Mopreme" Shakur és Sekyiwa "Set" Shakur. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a rajongók számára Tupac ikon volt, a családja azonban egy szeretett testvért és fiút veszített el, akinek hiánya három évtized után is fájdalmas.

Hirdetés

A gyilkosságot 1996. szeptember 7-én követték el Las Vegasban. Shakur egy fekete BMW utasülésén tartózkodott Marion "Suge" Knight zenei producer mellett, amikor egy fehér Cadillac melléjük húzódott egy piros lámpánál, és lövések dördültek. A rappert többször eltalálták, és hat nappal később belehalt sérüléseibe. Knight túlélte a támadást.

A nyomozás hosszú éveken át nem vezetett vádemeléshez. Davis, a South Side Compton Crips nevű utcai banda egykori vezetője azonban később interjúkban beszélt a történtekről, majd 2019-es memoárjában is részletezte saját szerepét. Elmondása szerint órákkal korábban Tupac és kísérete megverte az unokaöccsét, Orlando "Baby Lane" Andersont, ezért bosszút akart állni. Davis állítása szerint ő ült a Cadillac anyósülésén, és hátraadta a fegyvert, amellyel leadták a lövéseket.

A tárgyaláson az ügyészek Davis korábbi kijelentéseire és dokumentumfilmeseknek adott interjúira támaszkodtak, és azzal érveltek, hogy ő szervezte meg a támadást, illetve biztosította a gyilkos fegyvert. A védelem ezzel szemben a közvetlen tárgyi bizonyítékok hiányát hangsúlyozta, és úgy állította be Davist, mint aki csak pénzt akart keresni a történetével. Az esküdtszék a tanuk kilenc napon át történő meghallgatása után mindössze három órát tanácskozott, mielőtt bűnösnek mondta ki.

Davis ügyvédje, Michael Sanft közölte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen, és kifogásolta, hogy az ügyészség túl sokáig várt az eljárás megindításával. A Cadillacben állítólag utazó három másik ember, köztük Anderson, azóta meghalt.

A tárgyaláson Sean "Diddy" Combs neve is többször előkerült. Davis korábban azt állította, hogy a zenei mogul pénzt ajánlott neki Tupac és Knight megöléséért, ezt azonban Combs következetesen tagadta. Az ügyészek jelenleg nem látnak elegendő bizonyítékot arra, hogy másokat is megvádoljanak a rapper meggyilkolásával, de jelezték, hogy új információk birtokában még változhat a helyzet.

Forrás: Associated Press

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)