Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy 2025 a Stephen King-adaptációk éve, a horror nagymesterének rajongói ugyanis idén négy olyan mozifilmre válthattak/válthatnak jegyet, amelyek az ő írásaiból táplálkoznak, és ezzel párhuzamosan két sorozatban is elmerülhetnek. Mozis fronton a Theo James főszereplésével forgatott A majom volt az előétel februárban, amit a Chuck élete és a Hosszú menetelés követnek szeptemberben, majd A menekülő ember második, ezúttal már könyvhű feldolgozása novemberben.
Ami a sorozatokat illeti, az It: Welcome to Derry októberben debütál az HBO Maxon, a The Institute (Az intézet) pedig holnap ér véget az MGM+ streamingplatfromon, és mint kiderült, a búcsú nem végleges, ugyanis a 2019-ben megjelent azonos című regény adaptációja még legalább egy újabb évad erejéig visszatérhet a képernyőkre.
A döntés miatt rettenetesen boldog King egy videóüzenetben jelentkezett be dolgozószobájából, ahol hűséges kutyája, Molly is tiszteletét tette. A szerző először a közelgő évadzáróra hívta fel a figyelmet, majd pár órával később a közösségi oldalán robbantotta a hírt: "Néha már az is győzelem, ha megmutatod, még mindig hajlandó vagy harcolni. Az Intézet visszatér a második évadra."
— Stephen King (@StephenKing) August 22, 2025
A sorozatot Jack Bender és Benjamin Cavell terelgeti, és Bender már korábban sejtelmesen utalt rá, hogy bőven akadnak ötleteik, amelyek életben tarthatják a történetet. A cselekmény középpontjában Luke áll, akit Joe Freeman formál meg - nem mellékesen ez az első nagy televíziós főszerepe, amiért rögtön dicséreteket is kapott. Luke egy rendkívüli tehetségű fiatal, akit egy éjjel elrabolnak, és amikor felébred, már a titokzatos intézet falai között találja magát. Nem ő az egyetlen: több hasonló korú gyereket tartanak fogva, akik telepatikus és telekinetikus képességekkel bírnak. Az intézmény rideg igazgatónője, Julia Sigsby (Mary-Louise Parker alakít) azt állítja, mindez a "nagyobb jó" érdekében történik. Eközben a Ben Barnes által játszott rendőr, Tim, saját nyomozásba kezd a háttérben működő erők után.