Bár a Disney sokat várt tőle, hamar bizonyossá vált, hogy nem A mandalóri és Grogu fogja visszaállítani a Star Wars nimbuszát a rajongótábor azon részének a szemében, amely kizárólag mozifilmes élményként fogyasztja a messzi-messzi galaxis történeteit. A 165 millióból forgatott produkció jegybevételei megálltak 345,2 milliónál, és mivel a kiadási oldalon megjelenik még a marketing, valamint a filmforgalmazók és a mozik részesedése, a végén a nullszaldóhoz is kisebbfajta csoda kell, de legalább nagyon kreatív könyvelők.
Persze ez az eredmény nem meglepő, hiszen Din Jarin és a bébi Yodaként elhíresült Grogu kalandjai a Disney+-on kezdődtek sorozat formájában, ennélfogva sok, előfizetéssel nem rendelkező Star Wars-rajongó érezhette úgy, hogy ez a történet nem feltétlenül neki szól, vagy tarthatott attól, hogy semmit sem fog érteni belőle. És valóban, az egész olyan, mint egy rövidebb sorozatévad, ami elől rettenetesen hiányzik egy összefoglaló a korábbi részekből.
Mindenesetre aki pótolná a Pedro Pascal főszereplésével készült filmet, amely A Mandalóri című sorozat első három évadának eseményei után játszódik, azt rövidesen otthona kényelmében is megnézheti, mivel a produkció szeptember 2-án debütál a Disney+ kínálatában.
A szereplők között Pascal mellett érdemes megemlíteni a Ward ezredest játszó Sigourney Weavert, a Rotta, a Huttot szinkronizáló Jeremy Allen White-ot, az ugyancsak szinkronszerepben hallható Martin Scorsese-t, akinek az orgánumán Hugo Durant szólal meg, valamint a Grogut mozgató bábmestereket, Brendan Wayne-t és Lateef Crowdert.
Ami a franchise következő mozis próbálkozását illeti, a sorban a Star Wars: Starfighter következik, amelynek premierjét 2027. május 28-ára tűzték ki az Egyesült Államokban. A filmet Shawn Levy rendezi, a főszerepet pedig Ryan Gosling játssza, akihez olyan sztárok csatlakoztak, mint Matt Smith, Mia Goth, Aaron Pierre, Amy Adams és Daniel Ings.