Miközben a Tulsa királya még előtte áll a nagy átalakulásának, a Frisco King esetében ez már megtörtént. A spin-off fejlesztése eredetileg NOLA King címmel futott, a cselekmény helyszínéül pedig New Orleans szolgált volna, később azonban átdolgozták a történetet, és áthelyezték a texasi Friscóba, Dallas-Forth Worth elővárosába, minek következtében a cím sem maradhatott ugyanaz. Ezzel egyébként garantáltan tévútra fognak vezetni az alkotók pár nézőt, akik tanácstalanul keresgélik majd az első epizódokban a Golden Gate-et és San Francisco más nevezetességeit, miután sokan Friscónak becézik a nyugati parti nagyvárost.
A Taylor Sheridan nevével fémjelzett Frisco King, amelynek Samuel L. Jackson a főszereplője, december 18-án rajtol a Paramount+-on, ezt mindössze három nappal lemaradva, december 21-én követi a dupla epizódos premier a SkyShowtime-on.
A történet főhőse Jackson karaktere, Russell Lee Washington Jr., akit a Tulsa királya harmadik évadába mutatott be a nézőknek. A sokat látott New Orleans-i bűnöző Friscóba, Texas egyik kertvárosába érkezik, ahol hamar felismeri a lehetőséget, mert a rendezett utcák és a tisztes polgári élet látszata mögött valóságos paradicsom várja azokat, akik tudják, hogyan fedezzék fel, és használják ki a rendszer réseit.
Lee ambiciózus pártfogót, hűséges sofőrt és különc üzlettársakból álló társaságot gyűjt maga köré, majd apró szélhámosságokból egyre jövedelmezőbb vállalkozást épít. A növekvő befolyással azonban a kockázatok is megsokszorozódnak, így a főhősnek folyamatosan egy lépéssel ellenfelei előtt kell járnia. Frisco lakói talán még nem sejtik, mi készül a szomszédságukban, de a város új ura már megérkezett.
A teljes egészében Taylor Sheridan által írt sorozatban Jackson mellett Asa Germann, Kai Caster, Lilah Pate és Savanna Gann is szerepet kapott, Sylvester Stallone pedig különleges vendégszereplőként tűnik fel. A vezető producerek között Sheridan, Stallone és Jackson mellett többek között David Glasser, Bob Yari és LaTanya Richardson Jackson nevét is megtaláljuk. Christina Alexandra Voros és Michael Friedman rendezőként is közreműködnek, mindketten négy epizódot jegyeznek, a pilotot például Voros dirigálta.
