A Prime Video egyik legsikeresebb saját gyártású sorozata már az első évadával történelmet írt, hiszen elsőként vezette a Nielsen összesített streamingnézettségi listáját a platform produkciói közül. A Reacher lendülete azóta sem tört meg, ezért a szolgáltató gyakorlatilag minden évben idő előtt berendelte a folytatást. A negyedik évad zöld utat kapott még azelőtt, hogy a harmadik szezon 2025 februárjában elindult volna, a forgatás pedig 2026 márciusában fejeződött be.
Az augusztus 12-én debütáló új évad története, amely Lee Child Elveszett holnap (Gone Tomorrow) című regényét dolgozza fel, New Yorkban veszi kezdetét, ahol az Alan Ritchson alakította Jack Reacher szemtanúja lesz egy nő öngyilkosságának a metrón. Bár megpróbál segíteni rajta, már késő, a rendőrség pedig mielőbb le akarja zárni az ügyet. Az egykori katonai nyomozót azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy elsétáljon, ha igazságtalansággal szembesül, ezért a szokásos módszerével (először kérdez, aztán fejeket tör be) dolgozva sorra elkezdi kirángatni a napfényre befolyásos emberek féltve őrzött titkait.
Hamar kiderül, hogy az áldozat a Pentagon civil alkalmazottja volt, aki egy hatalmas eltussolási ügy közepébe került. A nyomok amerikai szövetségi ügynökökhöz és orosz operatív szereplőkhöz vezetnek, miközben a történet a hidegháború időszakát, a szovjet-afgán háborút, sőt még Oszama bin Laden múltját is érinti. Az előzetes alapján a készítők ezúttal sem spórolnak az akcióval, de a politikai összeesküvések a kémkedéshez hasonlóan nagyobb hangsúlyt kapnak.
Alan Ritchson mellett több új szereplő is csatlakozik a sorozathoz. Jacob Merricket Christopher Rodriguez Marquette alakítja, Tamara Green szerepében Sydelle Noelt láthatjuk, Lila Hoth karakterét Agnez Mo kelti életre, míg Kevin Corrigan Dochert nyomozót formálja meg.
A Prime Video láthatóan továbbra is hosszú távon számol Reacherrel, mert már elkezdődött az ötödik évad forgatásának első szakasza. Továbbá nem feledkezhetünk meg a Neagley című spin-offról sem, amely rövidesen szintén befut az Amazon streamingplatformjára.
