Úgy tűnik, Hollywood végre rászánta magát arra, amiről évek óta csak suttogtak, film készül a Django és Zorro találkozását feldolgozó képregényből. A projekt a Sony Pictures égisze alatt formálódik, és bár még korai fázisban jár, már biztos, hogy a forgatókönyvet Brian Helgeland jegyzi, aki korábban több nagy sikerű produkción is dolgozott. Az alapanyagot a Quentin Tarantino és Matt Wagner által közösen írt, 2014-ben megjelent Django/Zorro képregény adja, amely elsőként hozta össze a két ikonikus karaktert. Bár Tarantino ezúttal nem vesz részt aktívan a film készítésében, a Deadline értesülései szerint áldását adta a projektre, ami azért sokat elárul arról, mennyire tartja működőképesnek az ötletet. Rendezőről, szereplőkről vagy premierdátumról egyelőre nincs hír.
A történet várhatóan követi majd a képregény vonalát, amelyben a Django elszabadul (Django Unchained) főhőse, a Django néven ismert felszabadított rabszolga útja keresztezi Don Diego de la Vegáét, aki titokban a legendás maszkos igazságosztó, Zorro. Django, kinek karaktere nem összekeverendő a Sergio Corbucci, spagettiwesternjében, az 1996-os Djangóban debütált revolverhőssel, akit Franco Nero formált meg, Tarantino 2012-es westernjében vált ismertté, amelyben Jamie Foxx alakításában indult útnak, hogy megmentse feleségét. Zorro ezzel szemben már több mint egy évszázados múltra tekint vissza, és számtalan filmes és televíziós feldolgozásban tűnt fel, köztük a Zorro álarca (The Mask of Zorro) című klasszikusban, Antonio Banderas főszereplésével.
A két karakter párosítása elsőre szokatlannak tűnhet, de Tarantino már a képregény bejelentésekor is hangsúlyozta, hogy Wagner Zorro-történetei inspirálták az ötletet, és egy izgalmas, új fejezetet látott bennük mindkét hős számára. A filmadaptáció gondolata sem új, Hollywood már korábban is kacérkodott vele, ám a 2020-as pandémia idején parkolópályára került. Mostanra azonban a jogi akadályok elhárultak, így ismét zöld utat kaphatott a projekt.