Hirdetés

Peter Jackson már húsz éve kitalálta azt A Gyűrűk Ura-filmet, ami most valóra válik

|

Egy soha el nem készült "három és feles" epizód ötlete él tovább Gollum történetében.

Hirdetés

Kevés nagy fantasy-széria van, amelynek minden apró részletét annyira kivesézték volna a rajongók, mint A Gyűrűk Urát, most mégis kiderült, hogy Peter Jackson fejében már a kétezres évek elején megszületett egy olyan filmterv, amelyet akkor lehetetlen volt megvalósítani. Ez az ötlet kísértetiesen hasonlít arra, amit hamarosan The Hunt for Gollum címmel kapunk meg.

A rendező A Gyűrű Szövetsége bővített változatának DVD-kommentárjában beszélt arról a bizonyos "soha el nem készülő filmről", amely valahol a trilógia eseményei között helyezkedett volna el. Jackson szerint Tolkien könyvében rengeteg olyan történetszál van, amelyek egyszerűen nem fértek bele a mozifilmekbe, ezek közül pedig az egyik legizgalmasabb Gandalf és Aragorn közös vadászata volt, amikor Gollam nyomába erednek. A filmekben ennek csupán a nyomait látjuk, például Gollam kínzásának említését, de magát az üldözést sosem.

A rendező akkor úgy fogalmazott, hogy ez egy remek ötlet lett volna, amit jó lett volna valahogy beszuszakolni a filmbe, de a történet és a játékidő nem engedte meg. Philippa Boyens, a trilógia társszerzője később arra is utalt, hogy Aragorn és Legolas korábbi ismeretsége is ebből a háttértörténetből fakad, amit a filmek csak sejtetnek, de nem bontanak ki. Boyens még Saruman titkos gyűrűkeresését is megemlítette azok között a mellékszálak között, amelyek egyszer talán önállóan is megállnák a helyüket.

Hirdetés

Most, közel huszonöt évvel később úgy tűnik, ez a régi, elfeledett ötlet végre önálló életre kel. A The Hunt for Gollum pontosan azt a hiányzó darabot ígéri, amelyet Jackson annak idején csak elképzelni tudott. A film 2027. december 17-én érkezik (ez az amerikai premier napja), Andy Serkis pedig nemcsak főszereplőként, hanem rendezőként is visszatér, mellette Ian McKellen és Elijah Wood is feltűnik majd. Aragorn szerepét új színész kapja, hogy illeszkedjen az előzménytörténet időrendjéhez. Oké, nyilván az idén 68 éves Viggo Mortensent is meg lehetne fiatalítani digitálisan, de valamiért nem ezt a megoldást választotta Serkis.

Serkis szerint egyszerre izgalmas és ijesztő feladat visszatérni Középföldére, hiszen meg kell felelni annak a szenvedélynek és szeretetnek, amely generációk óta övezi Tolkien világát, miközben valami újat is kell mutatni. Ha minden jól alakul, akkor végül tényleg elkészül az a bizonyos "A Gyűrűk Ura 3 és fél", csak éppen negyedszázaddal később, és pontosan úgy, ahogy Peter Jackson annak idején megálmodta.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)