Közel tíz év után ismét a Petőfi Rádió stúdiójában járt Fluor Tomi, aki egy közösségi oldalán közzétett szelfivel számolt be a visszatéréséről. Ha már visszatérés: nemrég a McDonald's nagyon elkezdett valamit promózni vele, erről kiderült, hogy (spoiler!) a tripla sajtburger, ami szintén nagyon visszatért. Ugorjunk. A rapper hosszú időn keresztül nem kapott meghívást a közmédia televíziós és rádiós műsoraiba, miközben a Wellhello dalai is szépen eltűntek a Petőfi Rádió zenei kínálatából.
Fluor korábban nemcsak vendégként szerepelt a közrádióban, hanem Grand Tour címmel saját műsort is vezetett. Kapcsolata azonban fokozatosan megromlott a közmédiával, különösen azután, hogy a Nagy-Szín-Pad egyik élő adásában a Fidesz akkori kampányára utalva belekiabálta a mikrofonba, hogy "Soros".
A történtek után ugyan igyekezett elviccelni az esetet, és egy ponton részben bocsánatot is kért, a következő években mégis látványosan háttérbe szorult az MTVA felületein. Saját elmondása szerint közel egy évtizeden keresztül egyetlen televíziós vagy rádiós műsorba sem hívták meg, dalainak játszása pedig többször is megszakadt egy-egy kormánykritikus megszólalását követően.
Fluor és a Wellhello már a 2010-es évek közepén is gyakran fogalmazott meg társadalmi és politikai kritikát. Az Apuveddmeg például a meggazdagodott elit fényűző életmódját és az ahhoz kapcsolódó vágyakat figurázta ki, a rapper pedig később is rendszeresen megszólalt közéleti kérdésekben.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
A közmédia korábbi távolságtartása azért is különösen érdekes, mert a Petőfi Zenei Díj ötletének megszületésében Fluornak is szerepe volt. Ennek ellenére az elmúlt években sem a díjátadókon, sem a rádió és a televízió műsoraiban nem lehetett vele találkozni.
Az utóbbi hetekben ugyanakkor látványos változások kezdődtek a közmédiánál. A választások után kinevezett új vezetőség több korábbi szerkesztési és vendégválasztási gyakorlaton is változtatott, a Petőfi TV munkatársai pedig nyilvánosan is arról beszéltek, hogy ezentúl olyan előadókat is meghívhatnak, akik korábban nem jelenhettek meg a csatornán.
