Hirdetés

Mi vár John Wick karakterére a negyedik film után?

|

A rendező mesélt arról, hogy milyen terveik vannak a Rémkirállyal a továbbiakban.

Hirdetés

Keanu Reevest sokáig mindenki a Mátrix franchise Neójával azonosította, ám ez 2014-ben megváltozott, amikor Chad Stahelski rendezésében megjelent a John Wick, amely megágyazott egy újabb sikeres és közkedvelt szériának. Mára ez a karakter is ikonikussá vált, és a rajongók alig várják, hogy visszatérhessenek a mozikba egy újabb golyóbalettra.

A következő felvonásra már nem is kell sokat várni, hiszen március 23-án mozikba kerül a John Wick: 4. felvonás, emellett pedig két spin-off is készül a háttérben: az egyik a Continental hotelre fókuszál, a másik pedig egy fiatal bérgyilkosnő bosszúhadjáratát meséli el Ana de Armas főszereplésével (Ballerina). A pletykák szerint ráadásul az utóbbiban Reeves is cameózni fog. 

Hirdetés

A széria eddigi leghosszabb filmjének ígérkező John Wick 4 nemrég egy stílusos és brutális előzetessel adta a világ hírére, hogy Wick hamarosan visszatér, ezt pedig jól becsüljük meg, ugyanis a rendező, Chad Stahelski a The Hollywood Reporternek adott legújabb nyilatkozatában elmondta, hogy egy időre el kell majd búcsúznunk a karaktertől: 

"Keanu és én egyelőre végeztünk. Pihentetjük John Wicket. Persze abban biztos vagyok, hogy a stúdiónak már van terve. Ha mindenkinek tetszik a film és nagy durranás lesz, akkor elvonulunk átbeszélni. A John Wick-filmek valami furcsa oknál fogva mindig késve érkeznek meg Japánba. Mindig három hónappal később mutatják be őket. Ha ezúttal is így lesz, akkor csinálunk egy japán turnét szeptemberben. Keanu és én elutazunk Tokióba, leülünk az Imperial Hotel Scotch bárjában, és megkérdezzük, hogy mit gondol a másik. Megiszunk pár 20 éves whiskyt, és szalvétákra írunk néhány ötletet. Ha ezek az ötletek bejönnek, akkor talán elkészítünk egy újabb filmet."

Az utóbbi hónapokban több projektnél is szóba került Stahelski neve, mint a Ghost of Tsushima vagy éppen a Rainbow Six, így természetesen nem maradhatott el az a kérdés sem a THR felől, hogy a John Wick franchise bármiben visszafogná-e a rendezőt az álommunkáitól, de nem ez a helyzet: 

"Hollywood imádja a hatásvadász híreket, nemde? Volt már néhány, amin én magam is meglepődtem, hogy én leszek a rendező (nevet). Tényleg sok minden érdekel, de a John Wick filmek intenzívek és nagyon szeretek a részese lenni az egésznek. Próbáltam már multifunkciós rendező lenni, aki előkészíti az egyik projektet, miközben egy másikon dolgozik, de nem ment, ezért kezdenek felhalmozódni a munkák."

Akármit is hoz a John Wick filmes franchise jövője, a John Wick: 4. felvonás mindenképpen bemutatkozik még ebben a hónapban, és egy nagy költségvetésű John Wick videojáték is tervben van, szóval a rajongóknak nincs okuk aggodalomra. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)