Mel Gibson nem kisebb feladatra vállalkozott, hogy a kétrészes The Resurrection of the Christ című filmeposzban az Újszövetség evangéliumainak feldolgozásán túl megpróbálja kitölteni az elbeszélések között tátongó hézagokat is. Az ambiciózus produkció eseményei ráadásul jóval túlmutatnak majd a földi történéseken. A színész-rendező, aki idén januárban ünnepelte 70. születésnapját, a Christian Postnak adott friss interjújában arról beszélt, hogy a Máté, Márk és Lukács nevéhez köthető szinoptikus evangéliumok természetükből adódóan nem tartalmaznak minden részletet Jézus életéről. A rendező szerint maga János evangéliuma is utal arra, hogy rengeteg olyan esemény maradt ki, amelyeket egyszerűen nem lehetett volna mind lejegyezni.
A rendező ebből kiindulva szeretné elképzelni és bemutatni, mi történhetett a már ismert bibliai események között. Gibson hangsúlyozta, hogy nem akar szembemenni az ortodox keresztény tanításokkal, inkább azok kibővítésére törekszik olyan jelenetekkel, amelyek a forrásokban csak közvetve vagy egyáltalán nem jelennek meg. Szerinte ezek között akadhatnak olyan megoldások is, amelyek meglepetést okoznak majd a nézőknek.
A film története ennek megfelelően igencsak grandiózus lesz. Gibson korábban arról beszélt, hogy a történet megfelelő elmeséléséhez még az angyalok bukásáig is vissza kell nyúlnia. Ez pedig azt jelenti, hogy a nézők nem kizárólag a Földön járnak majd, mert a filmben megjelenik az alvilág, vagyis az Ótestamentumban szereplő seól is. A rendező szerint a történet időben és térben egyaránt ugrál majd.
A produkciót a Lionsgate forgalmazza, az első felvonás 2027. május 6-án, a második pedig 2028. május 25-én kerül mozikba, Jim Caviezel rajongóinak bánatára azonban Jézust már a finn Jaakko Ohtonen alakítja.