Hirdetés

Megvan a Beverly Hills-i Zsaru 4 rendezője

|

Hosszú idő után úgy néz ki, hogy valóban elkészül az Eddie Murphy főszereplésével forgatott klasszikus filmsorozat folytatása, a Netflix pedig érdekes módon egy újonc kezébe adta a gyeplőt.

Hirdetés

Az eredeti Beverly Hills-i Zsaru a '80-as évek egyik meghatározó filmje, amely a mai napig nagy szerepet játszik abban, ahogyan az emberek a korszakra emlékeznek. Később két folytatást is kapott és míg a harmadik rész már nem volt annyira erős, mint az első kettő, azért lett volna érdeklődés egy újabb negyedik részre is, ám ez azóta sem valósult meg.

Több sikertelen próbálkozás után a Netflix néhány évvel ezelőtt megvette a folytatás jogait, most pedig úgy tűnik, hogy sínen van a projekt, ugyanis a cég már meg is találta a film rendezőjét, aki meglepő módon nem a szakma veteránja.

Hirdetés

A legutóbbi tervek szerint még a Bad Boys For Life rendezőpárosa, Bilall Fallah és Adil El Arbi vezényelték volna le Axel Foley legújabb kalandját, de ők végül nem tudtak belevágni, mivel időközben megkezdődtek a Batgirl film munkálatai is (amit egyébként nemrég fejeztek be). A Netflix végül Mark Molloy-t választotta rendezőnek, aki ugyan rövidfilmek terén már több év tapasztalattal rendelkezik (például a Nissannal és az Apple-lel is dolgozott korábban), egész estés blockbuster filmet még sosem rendezett, így kíváncsian várjuk, hogy mennyire tud majd helytállni ebben a műfajban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Netflix és a Paramount közötti üzleti megállapodásba egyébként egy további folytatást is lehetővé tesz, így ha Molloy kiállja a próbát, akkor kapásból egy ötödik filmre is számíthatunk. Nektek hogy tetszik az ötlet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)