Hirdetés

Megjöttek az első reakciók az Agyagpofára, melyek szerint egy sokkolóan explicit filmre számíthatunk, ami nem fogja vissza magát

|

Joker után újabb főgonoszt ünnepelhetünk.

Hirdetés

Sokak számára hatalmas meglepetés volt, amikor a DC bejelentette, hogy Gotham bűnözői közül, pont Agyagpofa kaphat egy egész estés mozit, azonban a zsánerjelölés láttán minden kérdésünk megválaszolásra került. Horrort készíteni ugyanis szinte mindig kifizetődő, hála az alacsony költségvetésnek, illetve a hatalmas elérésnek, amivel a műfaj dolgozik.

Az Agyagpofa előzetesei egy meglehetősen merész filmet ígértek, amely az első reakciók alapján úgy tűnik, hogy be is váltotta ezeket az ígéreteket, sőt, még talán túl is teljesítette azokat.

Hirdetés

A Collider újságírója, Steven Weintraub fantasztikusnak nevezte a filmet, amely szerinte a DCU egyik kiemelkedő alkotása úgy, hogy semmilyen képregényes tudást nem vár el a nézőjétől. Külön kiemelte, hogy a film remekül kihasználja az R-besorolás előnyeit, így kifejezetten brutális jelenetekre számíthatnak majd a nézők, melyek a vetítés során is heves reakciókat váltottak ki.

Hasonló véleményen volt a The Brandon Davis Show házigazdája is, aki úgy látta, hogy a rendező remekül ábrázolta Gothamet, miközben Agyagpofa képességeit is kreatív, de kellően brutális módon prezentálta a nézők számára. Davis továbbá kiemelte, hogy a főszerepet alakító Tom Rhys Harries lehengerlő teljesítményt nyújtott a film során.

A reelmoviejunkie újságírója és tulajdonosa, Chalice Williams szintén oda volt a filmért, sőt, egyenesen az év legjobb horrorjának nevezte az alkotást. Posztjában kiemelte, hogy kifejezetten jó volt látni a romantikus elemek keveredését a horrorral, illetve szintén dicsérte Tom Rhys Harries játékát.

A filmkritikus Peter Gray egy kicsivel szigorúbb volt, ugyanis kiemelte, hogy szerinte érződik az Agyagpofán bőven a képregényes mivolta, azonban ez nem ejt csorbát a film élvezhetőségén, sőt. Soraiban továbbá dicsérte a film brutalitását, illetve cselekményvezetését is, amellett, hogy ő is kiemelte Harries remek játékát.

A Phase Hero házigazdája, Jenna Anderson teljesen el volt ájulva a látottaktól, ugyanis szerinte az Agyagpofa gusztustalan, leleményes, de közben vicces és rendkívül őszinte is. Szerinte az alkotás remekül illeszkedik a DCU egészébe, és mindenkit arra buzdít, hogy nézze meg moziban, ha teheti.

Az Agyagpofa úgy tűnik tehát, hogy nagyon jól sikerült, és reméljük, hogy a szájhagyomány útján történő ajánlások meggyőzik a közönséget, hiszen jegyelővételi számok sajnos nem alakultak fényesen. Szüksége is lenne most a DCU-nak egy nagy hurrára, ugyanis a Supergirl bukása, valamint a Paramount összeolvadás okán még James Gunn pozíciója is kérdésessé vált, bár egyelőre nincs ok az aggodalomra. Egyelőre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)