Hirdetés

Megdöbbentő, de a Fűrész X jobb értékeléseket kap, mint az első rész

|

Mindenki legnagyobb meglepetésére a már 10 filmet számláló széria még nem fáradt el. Sőt, úgy tűnik, hogy most éli fénykorát.

Hirdetés

Vannak horrorsorozatok, melyeket a készítők a végtelenségig hajlandók csavargatni a bevételekért. A Fűrész is átesett a lónak a túloldalára oldalára, és széria újabb darabjai már csak megfáradt imitációi voltak a 2000-es évek elején tarolói első részeknek.

Na nem mintha a korai filmek annyira pozitív fogadtatásban részesültek volna: a Rotten Tomatoeson még az első is csak 50 százalékon áll, bár a nézők értékelése lényegesen jobb, 89 százalékos.

Hirdetés

Most viszont nagyot fordult a kocka: a napokban debütáló Fűrész X meglepően pozitív kritikákat kapott: a Rotten Tomatoes összesítésében a film jelenleg 84 százalékon áll. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kritikák túlnyomó része pozitív vagy inkább pozitív. A közönség még nem pontozhatta a produkciót, és még a kritikai reakció is változhat a napokban, de ez az eredmény egyelőre sokkal jobb, mint amit bármelyik másik Fűrész film fel tudott mutatni az elmúlt 19 évben.

A Fűrész X azért így sem úszott meg néhány keményebb véleményt. Voltak, akik szerint a formula megfáradt, és ideje lenne már tovább lépni, mások pedig a tempót és a karakterizálást bírálták. Az új rész megítélését némileg árnyalja, hogy a Metacriticen mindössze 59 ponton áll a lehetséges százból. Ezzel együtt is a többség pozitívan állt hozzá a látottakhoz, így ha egy nézhető horrorfilmre vágytok, akkor lehet hogy ez lesz az, amit kerestek.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)