Hirdetés

Még egy filmből kirúgták a Marvel korábbi főgonoszát játszó Jonathan Majorst

|

Rengeteget ártott a színész karrierjének, hogy a bíróság bűnösnek találta exbarátnője bántalmazása ügyében.

Hirdetés

Tavaly ilyenkor még úgy tűnt, hogy Jonathan Majorsből válthat az új hollywoodi színészgeneráció egyik legnagyobb sztárja. A a még csak 34 éves színész rövid idő alatt olyan produkciókban szerepelt, mint az HBO Lovecraft Country című sorozata, a The Last Black Man in San Francisco, a Creed III, Az 5 bajtárs, és őt szemelte ki a Marvel a következő, Thanos-szintű főgonosz szerepére. Majors a Loki sorozat két évadában, valamint A Hangya és a Darázs: Kvantumániában is eljátszotta Kango, a hódító variánsait, és a 2026-ra tervezett Avengers: The Kang Dinastyben is vele kellett volna megküzdenie a Bosszúállók átalakított, megfiatalított csapatának.

Az utóbbiból azonban már nem lesz semmi, mivel 2023 márciusában letartóztatták a színészt volt barátnője, Grace Jabbari zaklatásának és bántalmazásának vádjával, decemberben pedig bűnösnek is találta a bíróság. Ítélet február 6-án várható, és akár egy évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. A Marvel azonban ezt már nem várta meg, hanem bűnössége kimondása után azonnal ejtette Majorst. Ezzel párhuzamosan pedig a fiókba süllyesztették (lehet, hogy örökre) egy másik Disney-érdekeltségű produkció, a Magazin Dreams felvételeit.

Hirdetés

A történtekről nemrég csalódottan nyilatkozó színészt azonban nemcsak egy, az álmai hajszolása közben az egészségét kockáztató testépítő szerepében láthattuk volna, hanem a kosárlabda Féreg becenevű fenegyerekéről, a Chicago Bulls egykori sztárjáról, Dennis Rodmanről szóló filmben is. A Variety beszámolója szerint a 48 Hours In Vegas munkacímen futó alkotást Majors nélkül hozzák majd tető alá (ő játszotta volna az 1998-as NBA döntők alatt Vegasban bulizó Rodmant), ráadásul a Lionsgate is kihátrált a film mögül, ezért Phil Lord, Chris Miller és Aditya Sood producereknek, valamint Ari Lubet, Will Allegra és Dennis Rodman executive producereknek új stúdiót kell keresniük. A hírek szerint viszont Jordan VanDina forgatókönyvíró a fedélzeten maradt, így legalább őt nem kell pótolniuk.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)