Alaposan felforgatták az HBO Max magyar filmes toplistáját az elmúlt napok premierjei. A három legnézettebb film közül egyik sem szerepelt a múlt heti top 10-ben. A sorozatoknál kisebb volt a felfordulás, ott a Lámpások megőrizte vezető helyét, közvetlenül mögé viszont máris megérkezett a Babilon Berlin.
A filmek között Shane Black tavaly bemutatott, Mark Wahlberg főszereplésével készült Mocskos játszma rajtolt a legerősebben, amely október 9-én került fel az HBO Maxra, és rögtön az első helyig jutott. Közvetlenül mögötte két David Fincher-klasszikus, az október 10-én érkezett Hetedik és A Zodiákus foglalja el a második és harmadik pozíciót. Mindez azt jelentette, hogy a múlt héten még listavezető A majom már csak a negyedik. Új belépő az ötödik Derült égből fasírt is, majd a Ragyogás következik, amely egy helyet csúszott vissza. A hosszú menetelés a negyedikről a hetedikre, a Módosítva a másodikról a nyolcadikra, az Aratás a hatodikról a kilencedikre esett. A legnagyobbat a Jeges Pokol: Bosszú zuhant: egy hete még harmadik volt, most már csak a tizedik.
A sorozatoknál továbbra is a Lámpások vezet, mögötte azonban rögtön a második helyen nyitott a Babilon Berlin ötödik és egyben utolsó évada. A nyolcrészes záróévad október 7-én érkezett meg, története pedig 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésének idején folytatja Gereon Rath és Charlotte Ritter történetét. Az Outlander: Vér a véremből emiatt egy helyet veszített, és jelenleg harmadik. A hét legnagyobb előrelépését a Kapjátok el Dzsirót! produkálta, amely a nyolcadikról a negyedik helyre ugrott, míg a Kínzás egy pozíciót rontva ötödik. Három további új belépő is megjelent: az Egy szörnyeteg leleplezése: Aileen Wuornos a hatodik, a 911 - Bejelentő: a gyilkos? a hetedik, a Harag pedig a kilencedik helyen kezdett.
A korábbi stabil szereplők közül a Curtis elnök az ötödikről a nyolcadik, a Stuart az univerzum ellen pedig a hatodikról a tizedik helyre csúszott. A 4 Block Zero, a 4 Block, az Amerikai túsz és a Paolo közben teljesen kiesett a top 10-ből, ahogy a filmek közül Az elnök végveszélyben, a Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság, a Supergirl és az Óvakodj a bohóctól sem maradt bent.
A hét legfontosabb streamingbemutatóit külön cikkben gyűjtöttük össze.
Top 10 HBO Max tévésorozat Magyarországon
- Lámpások
- Babilon Berlin
- Outlander: Vér a véremből
- Kapjátok el Dzsirót!
- Kínzás
- Egy szörnyeteg leleplezése: Aillen Wournos
- 911 - Bejelentő: a gyilkos?
- Curtis elnök
- Harag
- Stuart az univerzum ellen
Top 10 HBO Max film Magyarországon
- Mocskos játszma
- Hetedik
- A Zodiákus
- A majom
- Derült égből fasírt
- Ragyogás
- A hosszú menetelés
- Módosítva
- Aratás
- Jeges Pokol: Bosszú
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.