Hirdetés

Majka egy év után visszatért a Campusra és keményen üzent a Fidesznek

|

A tavalyi botrányt és a választási eredményt is felidézte.

Hirdetés

Majka egy évvel a nagy politikai botrányt kiváltó fellépése után visszatért a debreceni Campus Fesztivál színpadára. A rapper csütörtök esti koncertjén ismét előadta a Csurran, cseppen című dalát, majd hosszú záróbeszédben idézte fel, hogyan reagált a kormánypárti média a 2025-ös produkciójára, és az áprilisi országgyűlési választás eredményéről is beszélt.

Majka azt mondta, egy évvel korábban ő lett az áldozati bárány és a bűnbak, amiért a színpadon lelőttek egy nem létező ország nem létező miniszterelnökét. Állítása szerint az esetet követő két napban az Origo, a Mandiner és a KESMA-hoz tartozó más lapok összesen 197 cikket jelentettek meg róla, többek között azt állítva, hogy Brüsszel megvásárolta őt. A rapper ezután az április 12-i országgyűlési választás eredményére utalt, amelyen a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett, és leváltotta a korábban kormányzó Fidesz-KDNP-t. Majka azt mondta, mérhetetlenül büszke arra, hogy Magyarország megmutatta, nem lehet vele bármit megtenni.

Hirdetés

"Egy ideig húzzuk, egy ideig tűrjük, egy ideig halasztjuk, de aztán, ha kell, mindenkit elzavarunk a picsába"

- fogalmazott a közönség hangos ünneplése közben. Hozzátette, hogy a Csurran, cseppen mondanivalója jelenleg talán már nem aktuális, de szerinte később még ismét azzá válhat. Beszédét a dalban szereplő fiktív országra utalva azzal zárta, hogy Isten áldja Bindzsisztánt. A koncertet a Campus Fesztivál élőben közvetítette. A Csurran, cseppen nagyjából a felvétel 22. percénél kezdődött, Majka pedig nem sokkal később Bohár Dánielnek is üzent, mielőtt elmondta volna a többperces politikai beszédét.

A rapper 2025. július 19-i campusos fellépéséből azért lett országos ügy, mert a Csurran, cseppen végén a fiktív Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét alakító előadót egy mikrofonnal fejbe lőtték. Majka következetesen tagadta, hogy a karakter Orbán Viktort ábrázolta volna, a jelenetet azonban a Fidesz politikusai és a kormánypárti média egy része politikai erőszakra való utalásként értelmezte.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

A Campus Fesztivál akkor elhatárolódott az erőszaktól és a produkció politikai felhangjaitól. Szijjártó Péter csalódásnak nevezte Majka viselkedését, a One Magyarország pedig néhány nappal később megszüntette vele a márkanagyköveti együttműködését. A vállalat akkori közleménye szerint a döntés hátterében a színpadi jelenet és az előadó közéleti megnyilvánulásai álltak.

Majka később azt mondta, hogy nem hiányzott neki a dal körül kialakult politikai botrány. Az idei fellépésén azonban már egyértelműen visszatért az ügyre, és a választási eredmény fényében nyíltan értékelte az elmúlt egy év eseményeit.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)