Az 1564 és 1620 között élt William Addams kormányos azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy nyugati létére nemcsak letelepedhetett az idegenekkel szemben tartózkodó, zárkózott szigetországban, hanem elnyerte Tokugawa Ieyasu, a Tokugava sógunátus alapítója és első sógunja bizalmát, akit szamurájként szolgált. Kalandos életútja nemcsak a Nioh alkotóit ihlette meg, hanem James Clavell írót is, aki ezekre a történelmi alapokra építette nagy sikerű 1975-ös regényét, A sógunt.
Nem is váratott sokáig magára az első adaptáció, az NBC csapott le a megfilmesítési jogokra, és már 1980-ban műsorra tűzte a Richard Chamberlain és Toshiro Mifune főszereplésével forgatott, ötrészes minisorozatát A sógun címmel. Ebben a Chamberlain alakította John Blackthorne hajótöröttként kerül az országba, melynek nyelve és szokásai ismeretlenek számára. Túlélése nagyban függ attól, hogy mennyire képes alkalmazkodni környezetéhez, miközben angol protestánsként a politikai és gazdasági befolyásra törekvő portugál kereskedőkkel és jezsuita papokkal is meggyűlik a baja.
Blachthorne-t az aktuális feldolgozásban Jarvis Cosmo (A farkas gyermekei, Birmingham bandája) játssza el, míg a Tokugawa Ieyasuról mintázott Yoshii Toranagát Hiroyuki Sanada (Az utolsó szamuráj, Mortal Kombat) kelti életre. A történetben fontos szerepet kap még a kegyvesztett családból származó Toda Mariko is Anna Sawai (Halálos iramban 9, Monarch: A szörnyek hagyatéka) alakításában.
A sógun új változata február 27-én debütál rögvest két epizóddal (a magyar nézőknek a Disney+ Star szekciójában kell majd keresniük), ezeket még nyolc további rész követi heti bontásban. Az utolsó április 23-án kerül fel a streamingplatformra.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!