Hirdetés

„Kitaláljuk, mi legyen” - Robert Pattinson a maga módján kommentálta, hogy leállt a Batman 2 forgatása

|

Ha ez így megy, akkor ebből sosem lesz trilógia.

Hirdetés

Néhány napja leállt a Matt Reeves-féle Batman-film folytatásának forgatása. A szuperhősfilm második része a többször is elhalasztott bemutatódátum után újabb nem várt akadályba ütközött, ezért a munkálatokat felfüggesztették, amit most a film sztárja, Robert Pattinson kommentált a maga módján és szűkszavúan, miközben egy másik, díjesélyes filmjének sajtókörútján járt.

"Igen, egy kis szünetet tartunk, és aztán kitaláljuk, mi legyen."

Az október 5-én kiadott hivatalos sajtóközlemény szerint a forgatás azért állt le, mert a rendezőnek, Matt Reevesnek egy családi ügyre kell összpontosítania. A DC Studios ugyanakkor kijelentette, hogy Reeves továbbra is a stúdió teljes támogatását élvezi, és izgatottan várják, hogy folytathassák a közösen megkezdett munkát. Legalább néhány képet már láthattunk belőle, amiket a rendező osztott meg.

Hirdetés

Rengeteg tologatást követően, leghamarabb 2028 februárjában láthatjuk majd a The Batman: Part II-t a mozikban, már ha valóban ez marad a végleges dátum. Közben James Gunn DCU-jának saját Batman-projektje is formálódik, de arra már nem mernénk fogadni, melyik készül el hamarabb. Azt már felfedte a DCU feje, hogy Jason Ackles lesz-e az ő mozijának a Batmanje.

Forrás: Deadline

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)