Szeptember 27-én, egy élőben közvetített repülés során szenvedett halálos balesetet Tang Feiji, egy 55 éves kínai tartalomkészítő - számolt be több helyi hírforrás. A Douyin nevű közösségi platformon körülbelül 100 ezer követővel rendelkező Feiji egy ultrakönnyű repülőgéppel szállt fel, azonban a közvetítés közben elveszítette az irányítást, és a jármű lezuhant. A balesetet százak látták élőben a streamen.
A közösségi médiában megosztott felvételek szerint a gép rövid felszállás után hirtelen a földbe csapódott, majd lángra kapott. A Cover News értesülései szerint a hatóságok megerősítették, hogy a szerencsétlenség nem okozott további károkat a környéken. A férfi közösségi oldalait a tragédiát követően privátra állították.
Tang Feiji korábbi videóiban elmondta, hogy a mintegy 350 ezer jüanért (kb. 16 millió forintért) vásárolt, egyszemélyes légi jármű mindössze 113 kilogramm súlyú volt, akár 600 méteres magasságot és 100 km/órát meghaladó sebességet is elérhetett. A férfi állítása szerint mindössze hat óra gyakorlás után már magabiztosnak érezte magát a repülésben. Júliusban egy másik kínai tartalomkészítő is életét vesztette, amikor adás közben lett rosszul.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!