John Lithgow 80 évesen újabb nagy színházi mérföldkőhöz ért, miután a Tony-gálán elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat színdarab kategóriában a Giant című produkcióért. A győzelem önmagában is komoly szakmai elismerés lenne, de Lithgow esetében ennél jóval többről van szó: ő lett minden idők legidősebb férfi színésze, aki versenykategóriában színészi Tony-díjat nyert.
A korábbi rekordot Roy Dotrice tartotta, aki 77 évesen kapta meg a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Tonyt 2000-ben, az A Moon for the Misbegotten című darabért. Mögötte több nagy veterán is ott volt a listán, köztük Dick Latessa, aki 73 évesen nyert a Hajlakk musicallel, valamint André De Shields, aki 2019-ben, szintén 73 évesen kapott Tonyt a Hadestownért. De Shields idén is jelölt volt, méghozzá az Old Deuteronomy szerepéért a Cats: The Jellicle Ball felújításában, de végül Ali Louis Bourzgui győzött a The Lost Boysban nyújtott alakításával.
Lithgow díja nemcsak az életkora miatt történelmi. A színész ezzel 53 év után nyert ismét versenykategóriás színészi Tonyt, ami új rekordot jelent a díj történetében. Első Tonyját még 1973-ban kapta a The Changing Room című darabért, vagyis több mint fél évszázad telt el az első és a mostani győzelme között. Ezzel túlszárnyalta Angela Lansbury korábbi, 43 éves rekordját, amelyet az 1966-os és 2009-es Tony-győzelmei között állított fel.
A Giant Roald Dahl antiszemitizmusát állítja középpontba, Lithgow pedig a darab főszerepében győzte le az idei mezőny több nagy nevét. A kategóriában Nathan Lane is versenyben volt Az ügynök halála miatt, mellette Mark Strong az Oedipusért, Daniel Radcliffe az Every Brilliant Thingért és Will Harrison a Punchért kapott jelölést.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A mostani győzelem Lithgow pályájának harmadik Tony-díja. Az elsőt a The Changing Room mellékszerepéért kapta, a másodikat 2002-ben a Sweet Smell of Success musical főszerepéért, most pedig a Gianttel színdarab főszereplőjeként nyert. Ezzel bekerült abba a rendkívül szűk körbe is, amelynek tagjai három különböző színészi Tony-kategóriában tudtak győzni. Rajta kívül Kevin Kline és Boyd Gaines ért el hasonlót, Audra McDonald pedig ennél is tovább jutott, ő négy különböző kategóriában nyert.
Lithgow a díj átvételekor arról beszélt, mennyire szerencsés színésznek tartja magát, és felidézte, hogy első Tonyját 53 évvel ezelőtt, Broadway-debütálásakor kapta egy angol darab amerikai bemutatójáért. Különös egybeesésként említette, hogy az a produkció is a londoni Royal Court Theatre-ből indult, ahogy a Giant is. A színész szerint a két díj mintha két könyvtámasz lenne a pályáján, köztük több mint fél évszázadnyi színházi munkával, rengeteg alkotótárssal és emlékezetes színpadi pillanattal.