John Cena továbbra is szívesen magára öltené Peacemaker, avagy Békeharcos sisakját és a csatolt ruhaneműket, egyelőre azonban fogalma sincs arról, mikor kerülhet erre sor. A színész szerint teljesen érthető, hogy James Gunn jelenleg nem az ő sorozatát helyezi előtérbe, hiszen a DC Studios vezetőjeként már Superman, Batman és Wonder Woman sorsáért is felel. Cena a Happy Sad Confused podcastban beszélt Christopher Smith, vagyis Peacemaker jövőjéről. Amikor Josh Horowitz arról kérdezte, a második szezonban láttuk-e utoljára Peacemakert, a színész lényegében Gunnhoz irányította tovább a kérdést. Azt viszont egyértelműen elmondta, hogy a második évad forgatásának befejezése óta egyszer sem bújt újra jelmezbe.
No, persze ez nem azért van, mert megunta volna a karaktert. Cena elmondása szerint korábban közölte Gunn-nal, hogy addig hajlandó viselni a sisakot, ameddig szükség van rá. Kifejezetten szeret a rendezővel dolgozni, mert úgy érzi, Gunn egy jobb színészt tud kihozni belőle. Cena felidézte, hogy Gunn A galaxis őrzői után került a DC-hez, ahol eleinte lényegében csak a The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag szereplőivel játszhatott. A koronavírus-járvány idején aztán megírta a Peacemakert, később viszont Peter Safrannel együtt átvette a teljes DC Studios irányítását.
"Most már az egész játékdobozzal játszadozhat, és ha megkapod az egész játékdobozt, először a valóban értékes darabokkal kell foglalkoznod. Ezt megértem."
- fogalmazott a pankrátorból lett színész. Cena itt konkrétan Supermanre, Batmanre és Wonder Womanre utalt. Hozzátette, hogy ha ő lenne vezető pozícióban, szintén ezeket a karaktereket helyezné előre, ezért nincs benne sértettség amiatt, hogy Peacemakernek most még várnia kell. Az interjúról a Variety számolt be részletesen.
A bizonytalanság azért is érdekes, mert a Peacemaker - Békeharcos második évada egyáltalán nem úgy ért véget, mintha Gunn lezárta volna a karakter történetét. A fináléban Chris Smith a Salvation nevű világon ragadt, miközben Rick Flag Sr. tervei alapján ez a hely arra szolgálhat majd, hogy ide deportálják a metahumán bűnözőket - szóval kvázi egy multiverzumos börtönvilágról van szó.
Gunn korábban ráadásul a Peacemaker második évadát a Man of Tomorrow közvetlen előzményének nevezte. Ettől persze még egyáltalán nem biztos, hogy Cena szerepelni fog a következő Superman-filmben, és a színész néhány nappal ezelőtti nyilatkozatai alapján ő maga sem kapott olyan információt, amely ezt megerősítené.
A Man of Tomorrow forgatása már véget ért, Gunn pedig már a következő forgatókönyvén dolgozik, miközben a DCU további filmjeinek és sorozatainak felügyelete is az ő és Peter Safran feladata lesz.