Ben Affleck a közelmúltban vendégeskedett a Happy Sad Confused podcast stúdiójában, ahol többek között szóba került az a Batman-film is, amit ő rendezett volna, és amiben Joe Manganiello játszotta volna az ellenfelét, Deathstroke-ot. A projekt rengeteget változott menet közben, de a sokadik áttervezés után a kukában landolt, nem kis részben azért, mert már Afflecknek sem volt sok kedve foglalkozni vele.
"Az helyzet az, hogy az Igazság Ligájának forgatása több okból is nagyon kellemetlen volt. Ezek között ott volt persze, hogy én személyesen mivel küszködtem akkor, de ott volt a forgatások után történt tragédia is. Azt is láthattam, hogy milyen hatása van egy filmre annak, amikor a stúdió és az alkotó egymásnak feszülnek. Nagy hibát követtek el. Halálra ítélték az egészet."
Affleck itt arról beszél, hogy a Batman v Superman alulteljesítése után a Warner Bros. komoly nyomást gyakorolt Zack Snyderre, mivel egy lazább, viccesebb, pörgősebb terméket akart. Amikor Snyder lánya öngyilkos lett, és a rendezőnek ki kellett szállnia a projektből az utómunkálatok alatt, akkor a Warner berendelte Joss Whedont, akivel aztán jelentősen átalakíttatták az egész filmet.
Ehhez rengeteg jelenetet újraforgattak, a folyamat során pedig több vád is felmerült, miszerint Whedon nem megfelelően kezelte a színészeket. Afflecket csak elborzasztotta az egész.
"Szerintem, ha őszinte akarok lenni, kihasználták ezt a tragédiát a saját céljaikra, ami az egyik legszemetebb dolog, amit valaha láttam. Felháborító volt. Az egész környezete és hangulata borzasztó volt a munkálatoknak. Ray Fishertől, Gal Gadottól és más emberektől hallottam sztorikat. Az volt bennem, hogy »hát ez annyira undorító lesz, amennyire csak lehet«."
Az Igazság Ligájának forgatásai akkor zajlottak, amikor a színész/rendező házassága szétesett, problémái voltak az alkohollal, és egyéb magánéleti nehézségekkel küzdött. Mindez odáig vezetett, hogy inkább hátra hagyta a Batman projektet, és átadta a stafétát Matt Reevesnek és Robert Pattinsonnak. Egy rövid időre azért még visszabújt a szerelésbe a The Flash és az Igazság Ligájának rendezői változatában.
Forrás: IGN.com