Tavaly decemberben még csak a pilot epizódot rendelte meg a Hulu, most viszont a teljes első évadot, így most már biztos, hogy visszatér A szökés (Prison Break), a 2000-es évek egyik legnépszerűbb tévésorozata, csak épp vadonatúj karakterekkel és történetszállal. A sorozatot Elgin James, a Mayans M.C. társkészítője jegyzi, aki nemcsak showrunnerként, de az első epizód írójaként és rendezőjeként is közreműködik.
A Disney tulajdonában álló streamingszolgáltató már két éve fejleszti a projektet, amely nem reboot vagy közvetlen folytatás, inkább egy friss történet ugyanabban az univerzumban. A főszerepben Emily Browning látható, aki egy leszerelt katonát alakít, aki börtönőrré válik Amerika egyik legveszélyesebb fegyintézetében. A történet azt boncolgatja, hogy meddig hajlandó elmenni valaki azért, akit szeret - és hogy a börtön falain belül ki is az, akitől igazán félni kell.
Browning mellett Drake Rodger, Lukas Gage, Clayton Cardenas, JR Bourne, Georgie Flores és Myles Bullock is szerepel a szériában. A produkciót a 20th Television készíti, akárcsak az eredeti Szökést, amely 2005-ben indult a Fox csatornán, és négy évad után, 2017-ben egy kilencrészes minisorozattal tért vissza. Az új változat executive producerei között ott van az eredeti alkotó, Paul Scheuring, valamint Dawn Olmstead, Marty Adelstein és Neal Moritz is - mindannyian részt vettek a klasszikus széria munkálataiban is.
A Szökés eredeti verziója Wentworth Miller és Dominic Purcell párosának köszönhetően vált tévés legendává: Michael Scofield zseniális tervvel juttatta be magát a börtönbe, hogy megszöktesse ártatlanul elítélt testvérét.