Hirdetés

Hivatalos: Nicolas Cage és Antonio Banderas főszereplésével tér vissza a képernyőkre a True Detective

|

Nagy neveket igazolt le az HBO a True Detective, vagyis A törvény nevében 5. évadához.

Hirdetés

Bár az eredeti felállás visszatérésére minden esély elúszni látszik, ez egyáltalán nem gátja a True Detective folytatásának, hiszen antológiasorozatról beszélünk, amelynek eddig mindegyik évada más nyomozókra, bűnügyekre és helyszínekre fókuszált. Az pedig már biztos, hogy a szezonok száma nem áll meg négynél, mert hivatalossá vált, hogy az ötödik felvonásnak a korábban pletykált Nicolas Cage kapta az egyik főszerepét, akihez pedig nem kisebb név csatlakozik, mint Antonio Banderas.

A produkció előkészületei már zajlanak, a forgatás pedig a tervek szerint 2027-ben indul Issa López irányításával, aki a negyedik, Night Country alcímű évadot is alkotóként jegyezte, miután átvette a stafétát Nic Pizzolattótól. López íróként, rendezőként és showrunnerként is dolgozik az ötödik etapon, a vezető producerek között pedig Cage és Banderas mellett az első évad két sztárja, Harrelson és McConaughey is ott lesz. Pizzolatto, a sorozat eredeti alkotója, valamint Cary Joji Fukunaga, az első évad rendezője szintén csatlakozik executive produceri minőségben.

Hirdetés

Cage-et Henry Logan szerepében tűnik fel, míg az Oscar-díjra jelölt spanyol színész, Rai Garciát alakítja. A történet ezúttal New York állam déli részére, Jamaica Bay vidékére kalauzolja a nézőket. A cselekményről egyelőre kevés részletet árultak el, így azt sem tudni, milyen ügy sodorja egymás mellé a két karaktert. López korábban arról beszélt, hogy az új történetben fontos kapcsolódási pontok lesznek az alaszkai eseményekhez, ugyanakkor egy teljesen új cselekményre és új szereplőkre számíthatunk.

Mint már említettem, a bűnügyi rejtélyeket rendszerint sötét, emberi drámákkal és sajátos atmoszférával ötvöző True Detective évadonként új történettel és szereplőgárdával jelentkezik. Az első szezon Louisiana mocsaras vidékén játszódott Matthew McConaughey és Woody Harrelson főszereplésével, a második Kaliforniába vitte a nézőket Vince Vaughn, Colin Farrell és Rachel McAdams társaságában, a harmadik pedig az Ozark-hegység környékén bontakozott ki Mahershala Ali és Stephen Dorff közreműködésével. A legutóbbi történet Alaszkában játszódott, Jodie Foster és Kali Reis főszereplésével.

Forrás: Deadline

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)