Hirdetés

Elhunyt Robert Carradine, A suttyók visszavágnak és a Lizzie McGuire sztárja

|

A kultikus szerepeiről ismert amerikai színész, David és Keith Carridine fivére 71 éves volt.

Hirdetés

Hetvenegy éves korában elhunyt Robert Carradine, akit a legtöbben az 1984-es kultikus vígjáték, A suttyók visszavágnak (Revenge of the Nerds) főszereplőjeként, valamint a Lizzie McGuire szerethető családfőjeként ismertek. A színész halálhírét egykori kollégái és pályatársai megrendülten fogadták, többen személyes hangvételű búcsúval emlékeztek rá.

Keith, David és Robert Carradine
Keith, David és Robert Carradine

A Disney-sorozat címszereplőjét alakító Hilary Duff Instagram-bejegyzésben osztotta meg a hírt, amelyben arról írt, mennyire fájdalmas számára egy régi barát elvesztése. Felidézte, hogy a Lizzie McGuire forgatása alatt mindig melegség és odafigyelés vette körül, és hálás azért, hogy felnőtt kollégái, akik a szüleit formálták meg, valódi törődéssel fordultak felé. Duff arról is beszélt, hogy mélyen elszomorította, amikor megtudta, Carradine nehézségekkel küzdött, és együtt érez a családdal, valamint mindazokkal, akik szerették őt.

A sorozatban Matt McGuire-t játszó Jake Thomas szintén az Instagramon búcsúzott tőle. Megható sorokban írta le, hogy élete nagy részében ismerhette "Bobbyt", akit az egyik legmenőbb embernek tartott, akivel valaha találkozott. Emlékei szerint Carradine egyszerre volt humoros, gyakorlatias, időnként morcos és mindig kissé különc, de mindenekelőtt családtag. Thomas felidézte a közös élményeket, a nehezebb pillanatokat és a sok nevetést, valamint azt is, hogy gyerekként felnézett rá, később pedig úgy érezte, a színész viszonozta ezt a tiszteletet.

Hirdetés

Carradine neve összeforrt A suttyók visszavágnak című vígjátékkal, amelyben Anthony Edwards (a Vészhelyzet Green dokija) oldalán játszott. Jeff Kanew rendezése az évek során kultstátuszba emelkedett, és generációk számára vált meghatározó élménnyé. A Lizzie McGuire-ben Sam McGuire-t, a kissé esetlen, de szerethető családfőt formálta meg, akinek karaktere sok néző számára a sorozat egyik érzelmi pillérét jelentette.

Filmes pályafutása jóval túlmutatott ezen a két ikonikus szerepen. Olyan produkciókban tűnt fel, mint a Menekülés Los Angelesből (Escape from L.A.), A nagy vörös egyes (The Big Red One), a Hullazsákok (Body Bags), a Jesse James balladája (The Long Riders) vagy a Django elszabadul (Django Unchained). Pályája már fiatalon ígéretesen indult: 1972-ben a Cowboyok (The Cowboys) című westernben szerepelt John Wayne oldalán, ami komoly lökést adott karrierjének.

Carradine egy igazi művészcsaládba született 1954-ben. Édesapja, John Carradine legendás színész volt, testvérei közül David Carradine és Keith Carradine szintén a filmiparban építettek karriert, míg az építész végzettségű Christopher Carradine a vidámparkokat építő Walt Disney Imagineering csapatát erősítette. Robert Carradine így nemcsak saját tehetségével, hanem egy gazdag művészeti örökség részeként is írta be nevét Hollywood történetébe.

Halálával egy sokoldalú, különc és szerethető alkotó távozott, aki a vígjátéktól a drámáig számos műfajban bizonyította, hogy képes maradandót alkotni. A rajongók számára azonban mindenekelőtt az a kedves, kissé esetlen apa marad, aki generációk számára tette emlékezetessé a képernyőn töltött éveket.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)