Hirdetés

Ha Magyarország részt venne a 2024-es Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor ez a dal képviselné hazánkat

|

A Duna TV nézői megszavazták A Dal 2024 győztesét.

Hirdetés

Noha az Eurovíziós Dalfesztivál már közel 70 éves múltra tekint vissza (az első versenynek Svájc adott otthont 1956-ban) Magyarország csak a rendszerváltást követően 1994-ben vett részt először hivatalosan rajta, egy évvel korábban a selejtezőn kiesett. 2019-ig összesen tizenhét alkalommal értékelhette a zsűri és a nézőközönség magyar előadó produkcióját, tizennégy alkalommal a döntő is megvolt. A dobogóhoz 1994-ben jártunk a legközelebb, Bayer Friderika akkor a 4. helyen végzett Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával.

2019 végén aztán az MTVA úgy döntött, hogy Magyarország nem indul a továbbiakban az Eurovíziós Dalfesztiválon, ugyanakkor az annak hazai előválogatójaként működő, 2012-ben indult, A Dal című műsort megtartotta.

Hirdetés

Az elmúlt négy évben tehát bárki is végzett az élen, bárkit is látott A Dal nézőközönsége a legjobbnak, nem bizonyíthatott nemzetközi porondon. Idén sincs ez másként, sajnos sosem fogjuk megtudni, hogy A Dal 2024 győztese több pontot kapna-e, mint a finnek favoritja, Windows95man. Pedig megnéztük volna.

Mindenesetre így sem marad lehetőségek nélkül az idei győztes dal, a nép-, a rock- és a szimfonikus zene keverékeként megszületett Legényes előadója, László Evelin. Az MTI beszámolója szerint a világ legjobbjai között számon tartott berlini Hansa Studiosban készítheti el hanglemezét.

A döntőbe összesen tíz dal jutott, amelyeket Szandi, Egri Péter, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi értékelt, a közülük kikerült legjobb négy közül László Evelin - Legényes, Roy Galeri - Kiáltás, Negál - Nem lehetek más, Phoenix RT - Félszavak) pedig a nézőknek kellett kiválasztaniuk a győztest.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)