Hirdetés

Ez volt az oka annak, hogy Matthew Vaughn kiszállt a 2006-os X-Menes projektből

|

Annyira nem meglepő, hogy egy ilyen húzás után otthagyta a csapatot.

Hirdetés

A múlt hétvége folyamán lepörgött a világ egyik legnagyobb geek rendezvénye, a New York-i Comic Con, ahol természetesen számos celebritás is tiszteletét tette. Jelen volt például Tom Hardy is, aki egy teljesen új képregényes projekt kapcsán látogatott a rendezvényre.

A színészek mellett azonban számos híres-neves rendező is megtalálható volt az eseményen, többek között Matthew Vaughn, aki a legtöbbeknek talán a Kingsman-filmek kapcsán lehet ismeretes. Most egy egészen érdekes sztorit is megosztott, melynek mentén kiderült, hogy miért hagyta ott az eredetileg rá bízott X-Men: Az ellenállás vége címre keresztelt folytatás már javában zajló munkálatait.

Hirdetés

Vaughn elmondta, hogy már a 2000-es évek közepén úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a projektben, amikor is a fülébe jutott, hogy egy vezető állítólag egy hamis forgatókönyvvel próbálta volna rávenni Halle Berryt arra, hogy szerepeljen a filmben. Ezzel kapcsolatban azt mondta:

"Bementem az egyik ügyvezető irodájába és megláttam az X3 forgatókönyvét, ami már ránézésre is sokkal vastagabbnak tűnt, mint az eredeti. Megkérdeztem tőle: 'Mi a fene ez a változat?', amire azt válaszolta, hogy ne foglalkozzak vele. Amire én: De-de, nagyon is foglalkozom vele, én vagyok a rendező."

Majd így folytatta:

"Nem akarta elmondani hogy mi van benne, szóval szó szerint megfogtam és kinyitottam a forgatókönyvet, ami így kezdődött: Afrika. Ciklon. Víz hiányában haldokló gyerekek. Ciklon vihart kelt és megmenti a gyerekeket."

Ez volt az a pillanat, amikor Vaughn úgy döntött, hogy kiszáll a projektből, hiszen a forgatókönyvet pusztán arra használták volna, hogy meggyőzzék vele a színésznőt, hogy írjon alá a szerepre. Amint ez megtörtént volna, abban a pillanatban ment volna a kukába a teljes script. Végül valószínűleg nem így sikerült megnyeri Berryt a projektre, viszont Vaughn távozott, így a rendezői székben Brett Ratner foglalt helyet, aki a Csúcsformában filmek mentén vált ismertté.

Érdekes, hogy aztán a 2011-es felvonásban, az X-Men: Az elsőkben ismét Vaughn került a rendezői pozícióba, ami végül sokkal jobb fogadtatásban részesült, mint elődjei. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)