Közleményben hozta nyilvánosságra a magyar közmédia, hogy amennyiben Magyarország úgy dönt, 2027-ben visszatér az Euróvíziós Dalfesztivál mezőnyébe, jelentős kedvezményt kaphatna a nevezési díjból. Az MTVA megbízott vezérigazgatója, Horváth András egyeztetett a verseny szervezőivel, akik nemcsak az alacsonyabb díjat ajánlották fel, hanem a jelentkezési határidőt is meghosszabbították hazánk számára. A közmédia így december 7-éig dönthet a nevezésről - írja a Telex.
Egyelőre azonban egyáltalán nem biztos, hogy Magyarország él a lehetőséggel. Horváth András az egyeztetés során jelezte, hogy a végső döntést már az átalakuló közmédia új, végleges vezetésének kell meghoznia. A 2027-es részvételhez ráadásul szükség lesz az éppen újjáalakuló Független Közmédia Testület előzetes jóváhagyására is, ezt követően határozhat az új menedzsment.
Hazánk egyébként meglehetősen régen, 2019-ben vett részt utoljára az Eurovízión. Akkor Pápai Joci képviselte az országot Az én apám című dallal, ám a döntőbe nem sikerült bejutnia. A közmédia a következő évben már nem nevezett, és azóta sem küldött magyar indulót a versenyre, helyette megrendezte A Dal című műsort. Az MTVA soha nem indokolta meg egyértelműen a visszalépést, mindössze annyit közölt, hogy az Eurovízió helyett inkább közvetlenül kívántja támogatni a hazai könnyűzenei tehetségeket.
A döntés hátterében az akkor már egyre inkább politikai paletta jobb széle felé tolódó és az ellenségképek gyártásában jeleskedő Orbán-kormány, valamint a Fidesz-KDNP belpolitikai céljai állhattak, amelyek nem illett volna bele a részvétel egy olyan rendezvényen, amely hagyományosan szoros kapcsolatot ápol az LMBTQ-közösséggel.
Most mindenesetre megnyílhat az út a visszatérés előtt. A kedvezményes nevezési díj és a meghosszabbított határidő azt jelzi, hogy a szervezők számolnának Magyarországgal a 2027-es versenyben, amelynek a bulgáriai Burgasz ad majd otthont. A végleges döntés azonban az átalakuló közmédia vezetésének kezében van.
