Minden baráti körben megvannak az emberek szerepei, ez pedig akkor jön ki igazán élesen, amikor az éves Eurovíziós Dalfesztivál lesz a téma. Megvan a barátnőm, aki minden indulóról tud minden pletykát, és megvan a haverom, aki izgatottan várja az aktuális mém-dalt. A társaságban én vagyok az, aki az elérhető legjobb hangtechnikával hallgatja a számokat, és beszerzi a FLAC fájlokat, hogy aztán panaszkodhasson arról, hogy melyik énekesnek nincs hangja melyik számhoz. Én, a baráti köröm, és az eltartott kisujjam jól szórakoztunk tegnap este, ami egy meglepő fejlemény volt az elődöntők után.
Mélyről kezdtünk
Aki nincs képben, annak egy gyors eurovíziós magyarázó: minden résztvevő európai ország megtartja az otthoni válogatóját, amiből aztán a győztes produkciót kiküldik egy nagy, éves összezörrenésre. A három napon át tartó főműsor két elődöntővel indul, ahol a (idén) 37 országból kiszűrnek 11-et, és a döntőben a 26 legjobb szerepelhet. Aki izgatottan kérdezi, hogy hol van Magyarország a ranglétrán, annak gyorsan elmondjuk, hogy sehol: utoljára 2019-ben szerepeltünk, majd a közmédia úgy döntött, hogy ez nekünk túl meleg, így kiléptünk. Mondjuk Magyarországot volt, aki képviselte helyettünk idén, de erről később.
Szerencsére hivatalos közvetítés nélkül is követhetjük az eseményeket online, és a nézők szavazhatnak is az "egyéb országok" címszó alatti képviseletben. Vagy ennek, vagy másnak köszönhetően, hazánkban nem csökkent jelentősen az érdeklődés a műsor iránt, legalábbis nem érezhetően. A közösségi oldalakon még mindig felpörög a téma, amint felvillannak a reflektorok, és Discord szobák is sorra telnek meg, ahogy a zene vagy a mémek szerelmesei összeülnek együtt élvezni a partit.
A 2025-ös szezont a keddi elődöntő nyitotta, és nyolc évnyi aktív eurovíziós rajongás után bizton állíthatom: ez volt a leggyengébb első nap, amit szerencsém volt végighallgatni. Az első fél óra után csak azért nem aludtam el, mert a 24. percben megérkezett a színpadra a tésztalábú Tommy Cash, és megosztotta velünk a kávéja felé érzett őszinte szeretetét.
Az este következő szekciójában érkeztek ugyan érdekes előadások, de vagy a bizonytalan hajlítások vágták agyon a számot (mint az ukrán induló egyébként nagyon laza rock and rolljánál) vagy tragikus műfaji katasztrófákat kellett végignéznünk (szegény norvég srác mindig is kpop karrierről álmodott). A vége a dolognak az volt, hogy a 10 potenciális továbbjutó helyére én két előadást tudtam volna beajánlani: az albán Shkodra Elektronike párosát, és a portugál Napa nevű bandát, aminek énekese az este legérdekesebb hangszínét hozta.
Ehhez képest a csütörtöki második elődöntő olyan volt, mintha mélyvízi fuldoklás után valaki a partra dobott volna. A következő órák még mindig nem voltak életem élményei, de már nem haldokoltam az unalom tengerében. Már az első előadó, az ausztrál Go-Jo is egy sokkal energikusabb estét ígért, egy Milkshake Mannel. A srácot azonnal össze akartam hozni Tommy Cashel, de a továbbjutók listája sajnos megfosztott minket a tejeskávétól. A 10 továbbjutó helyét olyan előadók töltötték be, mint a lett druida lányok, a finn rock új istennője (vagy legalábbis valaki, aki szeretne az lenni), és Franz Ferdinand litván kisöccsei. A felhozatal szereplői még mindig mintha fél lánggal főzőcskéztek volna, de a szint nagyot ugrott a két nappal korábbi listához képest. Még úgy is, hogy Málta továbbjutása megmarta lelkesedésemet.
Mindkét este kiugró előadásait azonban az öt nagy ország garantált továbbjutói, az Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Franciaország és Németország hozták Svájccal együtt, aki a tavalyi győzelme okán szintén a garantált továbbjutók közé került. Abban a pillanatban, hogy Zoë Më elkezdte énekelni a Voyage-t azt éreztem, hogy a lelkemen nincs az a hamiskás sikítás okozta seb, amit az ő hangja ne tudna begyógyítani. Lucio Corsi a '60-as és '70-es évek legjobb pillanatait idézte meg a színpadon, és mindenki legnagyobb meglepetésére, az Egyesült Királyság is egy teljesen vállalható számot hozott. Ez bizony ritka ünnep az ország történelmében, mivel ők rendszeresen 0 ponttal mennek haza a buliból.
Egy érdekes döntő képe kezdett kirajzolódni csütörtök estére, de arra nem voltam felkészülve, hogy a gyenge-közepes elődöntők után, mindenki kiénekli majd a szívét is.
Magasan végeztünk
Megvolt a kis listám a kedvenceimmel (Svájc, Németország, Portugália, Luxemburg) és leültem várva egy vállalható döntőt, kevés meglepetésre számítva. Amikor a norvég EXO rajongó megkezdte az előadását, akkor biztosnak is éreztem magam a feltételezéseimben, de őt a luxemburgi Laura Thorn követte, aki a csütörtöki botladozása után meglepően nagyot fejlődött. Gyanúsan lejjebb kezdte a dalát, mint két nappal korábban, de jó okkal: sokkal stabilabban tudta kitartani, amit kellett, és olyan extra színt adott a dalának, amitől egy teljes pontszámot javult. A spanyol Melody visszafogta a kiabálást, és az angol Pindúr pandúrok is sokkal összeszedettebben énekeltek. Az első pár előadás után nyilvánvaló lett, hogy mindenki a maximumot akarja ma hozni, ami sokat emelt a lagymatag lejátszási listán.
Aki először hallgat eurovíziós összeállítást, annak ez evidens is lehetne. Miért is ne a döntőben adná mindenki a legjobbat? Ez azonban nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Rengeteg példa van arra, hogy az előadók ügyesebbek, kimértebbek és összeszedettebbek az elődöntőkben. Az utolsó színpadon valamiért sokan lefagynak, rosszul veszik a levegőt, vagy csak annyira elő akarják adni magukat, hogy jóval erősebben tolnak meg hangokat, melyeket nem erre teremtettek. Ezzel szemben idén a döntő volt az, ahol mindenki technikásabban, óvatosabban és eredményesebben szerepelt. Ez kijavított minden csorbát, amit az első két nap okozott. Még a görög Klavdia is, aki egy relatíve "egyszerű" balladával érkezett, is visszafogta a hangtechnikai bűvészkedést, és engedte a kijönni a szám hatását.
Számunkra a legfontosabb a német előadás volt, mert bár Magyarország nem szerepel már az Eurovízión, magyarok mégis akadnak. Bornemissza Tünde, és Bornemissza Attila az Abor & Tynna művésznevek alatt, Németország zászlaját hordva hozták az este legjobb bulis számát, a Ballert a színpadra. A páros magyar származású, amit Tünde egy "Köszönöm mindenkinek" felkiáltással alá is húzott a hibátlan előadása után. A Ballerből egyébként egy akusztikus, magyar verziót is készítettek gyönyörű, modern hangzást kölcsönözve a diszkó muzsikának.
Személyes kedvencem a svájci előadó volt, de ezzel alá is írtam a vereségét: valamiért az én kedvenceim sosem nyerhetnek, ami a barátaim körében már belsős poénná vált. Arra mondjuk senki nem volt felkészülve, hogy mennyire igazam lett.
A végeredmény
Ahogy olvashatjátok a sorokat, feltűnhet, hogy Ausztriát meg se említettem, ennek pedig meg van az oka. JJ - Wasted Love című dala…okés. Egy vállalható Eurovíziós előadás, amire 10 perccel a vége után már nem is emlékeztem. Az egyes országok zsűrijének már nálam sokkal jobb memóriája volt, és küldözgették is Ausztria irányába a 12-es és 10-es pontokat. Meglepően szétszórtan érkeztek a szakértői eredmények, de arra senki sem volt felkészülve, hogy a közönségszavazatok mennyire átrendezik majd a listát. Aztán Izrael egyszer csak 297 pontot kapott a nézőktől.
A feszültség tapintható volt az arénában, ahogy az este házigazdái elkezdték kiosztani a többi pontot. Az Egyesült Királyság ugyan vállalható számokat kapott a zsűritől, de a közönség tartotta régi hagyományát, és az angolok részvételét ismét 0-ra értékelte. Ami ennél sokkal meglepőbb, volt, hogy az este egyik legtechnikásabb énekese, Zoë Më is nullát kapott a hallgatóságtól. Ausztria szerencséje az volt, hogy a zsűripontoknak köszönhetően eleve 258 ponttal indult, így amikor megkapta a közönségszavazatokból megmaradt 178 pontot az elég volt ahhoz, hogy lehagyja vele Izraelt, és elvigye a kristálymikrofont.
Ritkán látni olyan Eurovíziós másnapot, amikor a zsűrivel ért egyet az internet, de ez most egy olyan alkalom volt. Tömegek vannak felháborodva az egyes résztvevők helyezésén, politikai szócsaták zajlanak, és sokan vagy szomorkodnak vagy ünnepelnek. Ahogy a mémek átveszik a kritikus szócsaták helyét, és a keserűség utat enged az esemény utáni ürességnek ismét lelassul a verseny körüli felhajtás. Vár ránk az uborkaszezon, ahogy az egyes országok képviselői pihenni térnek, és az új nevezők a saját előadásaikkal kísérleteznek. Jövőre Ausztriában csapnak össze majd Európa legjobbjai, mi pedig csak azt reméljük, hogy 2026-ban már senki sem akar "countot servelni".
