Hirdetés

Elmagyarázzuk a Thor: Szerelem és mennydörgés stáblistás jeleneteit

|

Akik nem szaladtak el idejekorán a mosdóba, két stáblistás jelenetet is láthattak a Thor: Szerelem és mennydörgés vetítésein.

Hirdetés

Gyakorlatilag az első Vasember film óta bevett szokás az MCU-ban, hogy szinte minden film végén bedobnak az alkotók egy vagy több stáblistás jelenetet, melyekkel olykor csak egy jobb-rosszabb vicces sütnek el, de sokszor egészen konkrétan utalnak az esetleges folytatásokra is.

Nem volt ez másként a Thor: Szerelem és mennydörgés esetében sem, és mivel a filmet múlt csütörtökön mutatták be, úgy éreztük, eltelt elég idő ahhoz, hogy részletesebben is kivesézzük ezeket a bónusz jeleneteket. Mondanunk sem kell, a következő sorok masszívan spoileresek lesznek.

Hirdetés

A Thor: Szerelem és mennydörgésben ugyebár főhősünk, Thor Odinson összetűzésbe keveredett többek között magával Zeusszal is, akit Russell Crowe alakított. A filmben úgy tűnt, hogy Thor meg is ölte Zeuszt, de az első stáblistás képsorból kiderült, hogy a villámok istenénél csak kisebb karcolásnak számít az, ha átszúrják mellkasát a saját villámával. A szóban forgó jelenetben Zeusz pár istennő társaságában lábadozik, közben pedig arra utasítja fiát, Herkulest, hogy torolja meg a becsületén esett csorbát. A kamera megfordul, és láthatóvá válik Herkules, akit a Ted Lasso sorozatból ismert Brett Goldstein alakít. Herkules tehát elvileg elindul, hogy megölje Thort.

Herkules egyébként eredetileg 1964-ben, az Avengers képregénysorozat 10. lapszámában "debütált", de aztán kiderült, hogy ekkor még csak egy imposztort láthattak a képregényolvasók. Nem sokkal később, 1965-ben, a Journey into Mystery Annual első számában azonban már az igazi Herkules találkozott Thorral. A hellén hős visszatérő szereplője lett a The Mighty Thor képregényszériának, 1967-ben pedig már a Bosszúállók oldalán harcolt az Avengers 38. füzetében. Ekkor még nem vált teljes jogú taggá, erre a 45. számig kellett várni. Az elkövetkező évtizedekben számos fontos Marvel-eseménynek volt részese. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Korábban sokan azt gondolták, hogy Herkules már az Örökkévalók moziban fel fog bukkanni, és ő lehet az MCU jó előre beharangozott első meleg szuperhőse, de nem így lett - a képregényekben 2013-ban, az X-Treme X-Men 7. számában láthattunk egy olyan alternatív univerzumos Herkulest, akinek az ő univerzumában élő Rozsomák volt a kedvese (ezért egyébként Zeusz a Tartarusba vetette őt, mivel a hellén főisten úgy vélte, egyedül neki szabad halandókkal párkapcsolatot létesítenie).

Brett Goldstein, illetve Herkules

A második stáblistás jelenetben Jane Fostert láthattuk, amint belép a viking túlvilág, a Valhalla kapuján, ahol az Idris Elba által alakított Heimdall fogadja őt. Jane tehát a jelek szerint tényleg meghalt, ez azonban ahogy a képregényekben, úgy valószínűleg az MCU-ban sem jelent semmiféle véglegességet. Sőt, az eredeti Marvel füzetekben is meghalt Jane Thorként, de egyből újjá is született mint, nem sokkal később pedig ő lett az új Valkűr. 

Akár ebben az irányban is tovább lehetne vinni az ő személyes történetét, de úgy is teljesen kerek marad a sztori, ha ezzel a jelenettel vettünk végső búcsút Natalie Portman karakterétől.

Jane Foster, mint Valkűr

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)