Hirdetés

Elhunyt Lee Sun-kyun, az Élősködők sztárja

|

A dél-korai színész mindösszesen 48 éves volt.

Hirdetés

Meghalt Lee Sun-kyun dél-korai színész, a 2020-as, Oscar-díjas Élősködők című film egyik szereplője - jelentette az Associated Press és a Yonhap dél-korai hírügynökség. Az AP szerint egy autóban találtak rá holtan a férfira egy szöuli parkban. A rendőrség azután kezdte el keresni Lee-t, hogy családja azt állította, búcsúlevelet írt és szerdán kora reggel elment otthonról. 

Lee ellen nemrég rendőrségi vizsgálat indult, mert állítólag drogot fogyasztott: ellene és hét másik személy ellen folyt nyomozás kábítószerhasználat miatt, de a színész azt állította, hogy zsarolás áldozata lett: becsapták, fogalma sem volt, hogy mit fogyaszt és több százezer dollárt veszített.

Hirdetés

Lee Sun-kyun 1975. március 2-án született Szöulban. 1994-ben lépett be a Korai Nemzeti Művészeti Egyetemre és a színművészetin végzett. 2001-ben debütált a színpadon a The Rocky Horror Show című musicalben, majd 2003-ban felbukkant az első filmjében (Gukhwaggot hyanggi), 2005-ben pedig az első komolyabb sorozatszerepét is megkapta (Loveholic). Számos projektben vett részt, ami elvezette őt ahhoz, ami meghozta számára a hírnevet: a 2019-es Élősködőkhöz, amiben a gazdag Park család fejét alakítja, aki tudtán kívül a csaló Kim família tagjait alkalmazza otthon.

Bong Joon Ho filmje négy Oscar-díjat nyert, a Cannes-i Filmfesztiválon elvitte az Arany Pálmát és ezzel az első dél-koreai film lett, amely kiérdemelte ezt a díjat. A szereplők, köztük Lee elnyerték a Screen Actors Guild díját a filmben nyújtott kiemelkedő alakításukért, ez pedig jótékony hatással volt a színész pályafutására. Szerepelt az Apple TV+ első dél-korai sorozatában, a Dr. Brainben, és a 2022-es nemzetközi Emmy-díjkiosztón a legjobb színész kategóriában jelölték. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Lee Sun-kyun a koreai filmművészet egyik legismertebb alakja volt, akit idén olyan alkotásokban láthatott a közönség, mint a Payback sorozat, valamint a Killing Romance, a Talchul: Project Silence és a Sleep című filmek. Utóbbi hetekit vezette a korai box office listákat. Nyugodjék békében!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)