Hirdetés

Ekkor jön a mozikba a Joker 2

|

Bizony, van még olyan DC-filmprojekt, ami alól nem rántotta ki a szőnyeget a Warner.

Hirdetés

Izgalmas lehet mostanában a DC képregényekben felépített univerzumhoz kötődő filmeken vagy sorozatokon dolgozni, méghozzá a szó legrosszabb értelmében, ugyanis a jelek szerint bármelyik pillanatban úgy dönthet a karcsúsítás és kiadáscsökkentés stratégiáját (amiből a külső szemlélők egyelőre csak fejetlenséget és kapkodást érzékelnek) követő vezetőség, hogy megvonja támogatását. A már leforgatott, mindössze utómunkára váró Batgirl sorsa figyelmeztető jel lehet sokaknak, de ha egyvalakinek nem kell izgulnia a jövő miatt, az Todd Phillips író-rendező, kinek idejét a Joker: Folie à Deux előkészületei töltik ki.

Ennek 2019-ben bemutatott elődje ugyanis R-besorolású produkció létére több 1,074 milliárd dollárt hozott, ráadásul sokkal inkább volt pszichológiai thriller, semmint sztenderd képregényfilm. Az anyagi elismerésen túl pedig temérdek díjjal (Oscar, Golden Globe, BAFTA stb.) is elhalmozták, nem kis részben Joaquin Phoenix alakításának köszönhetően.

Hirdetés

Ha egy ilyen eredmény nem kiált folytatás után, akkor semmi. És bizony a Warner ennek szellemében már korábban megerősítette, hogy jön a második rész, ezt az információt pedig most megfejelte a premierdátummal is, amit 2024. október 4-ére lőttek be - írja a Deadline. Phoenix állítólag nem kevesebb, mint 20 millió dollárt kap majd azért, amiért újra átlényegül a sikertelen stand up komikussá, Arthur Fleck-ké, aki - feltéve, hogy beigazolódnak a pletykák - társat is kap Harley Quinn személyében, akit Lady Gaga fog megformálni.

Azt már a The Hollywood Reporter szellőztette meg, hogy forrásai szerint Todd Phillipsnek tanácsadói állást is kínál a Warner Bros., így komoly hatást gyakorolhat majd a DC későbbi projektjeire. Szükség is lehet valamiféle irányváltásra, mert a DCEU lemaradása egyre csak nő a rivális MCU-hoz képest, és inkább az osztott univerzumon kívüli, rendezőjük látásmódját tükröző individuális alkotásokat (Joker, Batman) értékeli a közönség.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az eddig rendelkezésre álló információk alapján a Joker 2 is különleges élménynek ígérkezik, hiszen ha minden igaz, musical lesz. Története pedig arra a jelenetsorra épül, amikor Arthurt beutalják az Arkham Elmegyógyintézetbe, s bár úgy tűnik, hogy miután végez az őt kezelő orvossal, sikerül megpattannia a nyomában loholó őrök elől, a The Wrap szerint elkapják, és ismételten elzárják, tehát a Joker: Folie à Deux cselekményének jelentős része az intézmény falai között fog játszódni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)