Nem lett hosszú életű a Josh Holloway és Rachel Hilson főszereplésével készült Duster, amelynek visszatérésre már nincs remény. Az 1970-es évek poros Amerikájában játszódó krimisorozat még májusban indult az azóta ismét HBO Maxra átkeresztelt Maxon, és kevesebb mint egy héttel az első évad fináléja után már hivatalosan is elkaszálták. A döntés elkeserítő végkifejlet egy sorozat számára, amelynek már a képernyőig vezető útja is rögös volt.
A Duster már 2020 óta keringett a streamingplatform körül az akkoriban még lendületesnek tűnő Bad Robot-Warner Bros. Television együttműködés részeként, ám végül csak 2023-ban kaptak zöld utat a készítők. Ezzel a sorozattal J.J. Abrams legendás cége, a Bad Robot gyakorlatilag először és utoljára jutott el valódi premierig ezen a platformon, hiszen a többi beharangozott projekt - többek között a Justice League Dark és A ragyogás spin-offja - mind elhalt a fejlesztési fázisban. A Batman: Caped Crusader ugyan elkészült, de azt már az Amazon Prime Video vette szárnyai alá, miután a Max elengedte.
Pedig papíron minden adott volt: Abrams és LaToya Morgan egy stílusos, rétegezett bűnügyi történettel állt elő, amelyben egy bátor, kissé elcseszett menekülősofőr kerül össze egy makacs FBI-ügynökkel, miközben a háttérben egyre eszementebb bűnszövetkezet épül. A két főszereplő mellett olyan nevekkel találkozhattunk, mint Keith David, Greg Grunberg vagy Camille Guaty. Az első két epizódot maga Abrams és Morgan írta, a rendezést pedig Steph Green vállalta magára.
A Warner Bros. Television nyilatkozata alapján a produkció mögött álló stáb rendkívüli odaadással dolgozott azon, hogy életre keltsék Jim és Nina történetét, és bár fájlalják, hogy nem folytatódhat a széria, hálásak a lehetőségért. Az HBO Max is dicsérte az alkotókat, de a második évad engedélyezése helyett csak udvarias köszönőszavakat küldtek a stábnak.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.