Ugyan már 2024-ben leforgatták, de a rettenetesen elhúzódó utómunkálatok miatt még a mai napig nem láthattuk a Szárnyas fejvadász világában készülő sorozatot. A sorozat showrunnerje, Silka Luisa most az Entertainment Weeklynek adott interjújában azt mondta, hogy könnyen lehet, hogy még idén, de legkésőbb 2027-ben végre elérhető lesz a sorozat a Prime Video kínálatában. De nemcsak erről, hanem a történetről is megosztott egy keveset.
"Volt egy replikánslázadás, ami úgy tűnik, jó ideje érlelődött. Ez 2049 és 2099 között történt. A háború lezajlott, az emberek veszítettek. A legrosszabb félelmeink váltak valóra. Most a replikánsok a város urai, az emberek pedig másodrangú állampolgárrá váltak. A sorozat igazából azt képzeli el, mi jön utánunk, és mit jelent embernek lenni egy olyan világban, ahol az emberiség már nem releváns?"
Luisa elmondta, hogy a világépítéshez nemcsak a korábban készített filmeket vették alapul, hanem az eredeti Philip K. Dick regényhez, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvhöz is visszanyúltak. Ez lehetővé tette számukra, hogy más helyekre látogassanak el, mint az eddigi filmek. Az univerzum olyan részeit akarták felépíteni, amelyekre kíváncsiak a rajongók, de még nem láthatták őket.
A sorozat két főszereplője a Michelle Yeoh által megformált, az élete utolsó napjaiban járó Olwen nevű replikáns és a Hunter Schafer által életre keltett Cora, aki hétköznapi emberként próbál túlélni, magát fejvadásznak álcázva. A két karakter természetesen egymás mellé sodródik majd, és bár fogalmuk sincs róla, hogy ellentétes oldalon állnak, összefogva, együtt kell dolgozniuk. Hogy aztán ez az egész hova fut ki, arra már csak a sorozat adhat választ, de az biztos, hogy elég izgalmas koncepció.
Remélem, minél hamarabb befut a sorozat és újra elmerülhetünk a Ridley Scott által a képernyőkre álmodott világban. A rendező természetesen a sorozat készítésében is részt vett, és bár a neve sajnos már nem garancia a minőségre, remélhetőleg hasznos tanácsokkal tudta ellátni a készítőket.