Hirdetés

Berágott a Sony a Madame Web színésznőjére, amiért kritizálta a mozikban nagyot bukó Marvel szuperhősfilmet

|

Sajtóhírek szerint egyáltalán nem vette jó néven a stúdió a főszerepet játszó Dakota Johnson megjegyzéseit.

Hirdetés

Fájdalmas pofonba szaladt bele a Sony a februárban debütált Madame Webbel, amelynek még a körberöhögött Morbiust is sikerült alulmúlnia. A Pókember nélküli pókverzum legújabb élőszereplős szuperhősfilmje egy hónap alatt 96,9 millió dollárt kapart csak össze, miközben már a forgatási költség is 80 millióra rúgott, és erre még rárakódnak a marketinggel kapcsolatos kiadások.

Nincs tehát okuk ünnepelni a stúdió fejeseinek, akik a Daily Mail értesülései szerint megorroltak Dakota Johnsonra, ugyanis a bukott film címszereplőjét, a prekognitív képességekkel rendelkező Cassandra Webbet játszó színésznő meg sem próbálta védelmébe venni a produkciót sajtómegszólalásaiban. Ehelyett látványosan eltolta magától a felelősséget, és arról beszélt, hogy egészen máshogy nézett ki a film, amikor elkezdtek dolgozni rajta, valamint a forgatásba beleszóló vezetők döntéseit is kritizálta.

Hirdetés

Lehet, hogy a szavaival elnyerte a nézők rokonszenvét, és talán számíthat arra, hogy megbocsátanak majd neki a botlás miatt, de a Sony vezetőit magára haragította - állítja a brit bulvárlap online kiadása. A stúdiónál állítólag többen is megkérdőjelezték hogy Johnson tényleg van-e akkor sztár, aki képes tömegeket bevonzani a moziba. Úgy vélik, hogy másként viselkedne, ha a film nyomtatná a pénzt, már a folytatásról beszélne, miközben magának tulajdonítaná a sikert. Megjegyezték továbbá, hogy az, ahogy a Madame Web kudarcát kezelte, valószínűleg nem marad következmények nélkül.

A lap úgy tudja, a Sony fejeseinek nem volt gondjuk Sydney Sweeney poénjával, amit a Saturday Night Live házigazdájaként sütött el a Madame Web rovására, az még belefért, de Dakota Johnson a szünet nélküli kritikájával átlépett egy vonalat. Nem lepődnénk meg, ha a jövőben nem halmozná el szerepajánlatokkal a stúdió.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)