Hirdetés

Befutottak az első hivatalos képek az új Hellraiser filmről

|

Az 1987-es eredeti alkotás inspirálta David Bruckner rendezőt.

Hirdetés

Tavaly októberben fejeződött be az új Hellraiser film forgatása, amely a Hulu streaming platform kínálatában debütál majd. Clive Barker 1986-ban megjelent regénye, a The Hellbound Heart alapján már 1987-ben elkészült az első Hellraiser mozi, amit kilenc további film követett. A mostani produkció azonban nem egy sokadik folytatás, és nem is egészen remake lesz a rendező David Bruckner elmondása szerint, hanem a Hellraiser univerzumában játszódó új történetet fog elmesélni.

Korábban már kiderült, hogy Pinheadet már nem az ikonikus Doug Bradley, hanem Sens8 sorozatból ismert Jamie Clayton alakítja, a sztori középpontjában pedig az Odessa A'Zion által eljátszott Riley karaktere áll. Brucker megjegyezte, hogy hatalmas rajongója az első filmnek, és nem remake-et szeretne készíteni, mert szerinte lehetetlen az eredetit túlszárnyalni.

Hirdetés

Az exkluzív fényképeket az Entertainment Weekly publikálta, látható rajta az új Pinhead, a főszereplő Riley, és felbukkan a The Masque nevű kenobita is.

Az új Hellraiser film premierjére még bő egy hónapot kell várnunk, október 7-től lesz megtekinthető a Hulu platformján az Egyesült Államokban. Máshol, miként korábban a Préda, a Disney+ Star szekciója lesz a produkció otthona. Ti megnézitek majd?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)