Hirdetés

Az IMAX már el is döntötte a Dűne és a Marvel decemberi nagy csatáját?

|

Az év egyik legnagyobb mozis párharca már most elindult.

Hirdetés

Az év végi mozis időszak általában a stúdiók egyik legfontosabb terepe, 2026 decembere pedig különösen éles versenyt ígér. A Denis Villeneuve rendezésében készülő Dűne 3 (Dune Part Three) és a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése (Avengers Doomsday) ugyanarra a premierdátumra lett belőve az Egyesült Államokban, egészen pontosan december 18-án érkezik meg a mozikba mindkét blockbuster film. Ez önmagában is egy figyelemre méltó helyzet, amit nem véletlenül neveztek el Dunesdaynek, utalva a Barbenheimerre, vagyis arra az anomáliára, amikor az Oppenheimer és a Barbie-film ugyancsak együtt kezdte meg mozis pályafutását. Az igazi feszültséget viszont nem pusztán a két franchise mérete, hanem az IMAX-vetítések körüli stratégiai döntések okozzák jelenleg.

A Dűne harmadik része ugyanis az amerikai IMAX-mozik jelentős részét kizárólagosan lefoglalja a bemutató első időszakára. Ez pedig a gyakorlatban egészen pontosan azt jelenti, hogy az utóbbi évek legnagyobb és legfontosabb Marvel-filmje ugyanazon a hétvégén nem, vagy csak erősen korlátozott formában lesz elérhető ebben a prémium vetítési formátumban. A helyzet nem példátlan, de ritka, hogy két ekkora produkció közvetlenül egymás ellen induljon úgy, hogy az egyik ilyen mértékű technológiai előnybe kerül.

Az IMAX az elmúlt években a blockbuster-stratégia egyik kulcselemévé vált. A nagyobb képarány, a speciális kameratechnika és a kiemelt hangzás nemcsak látványosabb élményt kínál a nézőnek, hanem a nap végén magasabb jegyárat is jelent a stúdió számára. Egy film nyitóhétvégéjén ez jelentős bevételi különbséget eredményezhet, szóval abszolút nem mindegy, kinek a filmjét lehet megnézni egy prémium vetítőteremben, amelyhez nyilván prémium jegyár is társul. Jó példa erre az Oppenheimer esete 2023-ban, amely IMAX-kamerákkal forgott, és bevételének jelentős részét a prémium vetítések adták. A stúdiók számára ezért nem valamiféle random presztízskérdésről van szó, hanem konkrét pénzügyi számokról.

Hirdetés

A Dűne-filmek egyébként különösen jól illeszkednek az IMAX-formátumhoz. Már a második rész esetében is hangsúlyos volt a nagy képarányú felvétel, és a látványvilág tudatosan épített a monumentális térélményre. Villeneuve korábban többször beszélt arról, hogy a történetet kifejezetten mozivászonra, azon belül is a lehető legnagyobb formátumra tervezi. Ebből a szempontból logikus lépés, hogy a harmadik rész igyekszik biztosítani magának a lehető legerősebb IMAX-jelenlétet a premier idején.

A Marvel oldalán a helyzet árnyaltabb. A Marvel Studios évek óta építi az egymásba kapcsolódó filmes univerzumát, és a Bosszúállók-cím önmagában is jelentős közönségvonzó erő. Ugyanakkor az elmúlt időszakban több Marvel-produkció teljesítménye elmaradt a korábbi (most már valószínűleg kb. csak a fejesek nedves álmaiban létező) csúcsoktól, így a decemberi premier a stúdió számára különösen fontos lehet. Egy ilyen helyzetben minden extra bevételi csatorna számít, így az IMAX-korlátozás rövid távon érzékeny pontnak bizonyulhat. Ebből a szempontból érthetetlen, hogy a Marvel hogyan adhatott a riválisnak egy ekkora helyzeti előnyt. Könnyen lehet, hogy valakit istenesen seggbe fognak rúgni a stúdión belül, a másik oldalon pedig jó eséllyel hatalmas buksisimire számíthat az, aki szemfüles módon lecsapott az IMAX helyekre.

A két film összecsapása azért is érdekes, mert más típusú közönségrétegeket szólítanak meg, de jelentős az átfedés. A Dűne inkább egy epikus, politikai és filozófiai hangsúlyokkal operáló sci-fi, míg a Bosszúállók-filmek a látványos akcióra és a karakterközpontú univerzumépítésre helyezik a hangsúlyt. A modern mozis piacon azonban a nézők döntéseit gyakran nem kizárólag a műfaji preferenciák, hanem a premier körüli hangulat és az elérhető formátumok is befolyásolják. Ha egy film az első hétvégén dominálja a prémium vásznakat, az a figyelem és a sajtómegjelenések terén is előnyt jelenthet.

A közösségi médiában már most elindult a decemberi premierhez kapcsolódó diskurzus. Mint már említettem a bevezetőben, ez a jelenség emlékeztet a 2023-as Barbenheimer-hullámra, amikor két teljesen eltérő film egy napon debütált, és végül kölcsönösen erősítették egymás marketingjét. A mostani helyzet azonban üzletileg élesebb, hiszen a technológiai exkluzivitás miatt nem pusztán párhuzamos jelenlétről, hanem konkrét kapacitáselosztásról van szó. Ráadásul az Oppenheimer és a Barbie esetében azért két markánsan különböző alkotásról volt szó, és simán rá lehetett az egészre húzni azt a narratívát, hogy ha anyu elment apuval az Oppenheimerre, akkor aput is rá lehetett venni arra, hogy megnézze a Barbie-filmet. Ez nyilván sarkítás és leegyszerűsítés, de azért lehet benne valami. A Dűne univerzuma és a Marvel világa nem állnak annyira messze egymástól, mint Cillian Murphy és Margot Robbie karakterei.

A mozipiac az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A streaming térnyerése, a COVID járvány utáni visszarendeződés és a változó nézői szokások mind arra ösztönözték a stúdiókat, hogy a mozis élményt prémium irányba tolják el. Az IMAX, a Dolby Cinema és más hasonló formátumok ebben a környezetben értelemszerűen abszolút kulcsszerepet kaptak. Az idén decemberre várható új nagy párharc így nemcsak két franchise szimbolikus összecsapása lesz, hanem igazából vehetjük úgy, annak próbája is, hogy a prémium stratégiák mennyire képesek befolyásolni a nyitóhétvégék erőviszonyait. Könnyen lehet, hogy nagyon, és ha így lesz, akkor ez a bunyó a Marvel masszív pofára esésével zárulhat, ami egyáltalán nem vetne jó fényt az egyre inkább döcögős filmes univerzum jövőjére.

Fontos ugyanakkor látni, hogy egy IMAX-exkluzivitás önmagában nem garantál sikert, és ezt nem győzöm elégszer aláhúzni itt és most. A hosszútávú bevétel továbbra is a szájhagyományon, a kritikákon és a közönség elégedettségén múlik. Ha az egyik film erősebb visszajelzéseket kap, az hetek alatt kiegyenlítheti az esetleges nyitóhétvégi különbségeket. Ha pedig egy filmet utálja a közönség és a kritikusi réteg is, akkor pillanatok alatt be fog zuhanni a jegyeladása, rossz filmekre bizony nem fognak pénzt áldozni az emberek. A decemberi időszak ráadásul hagyományosan hosszabb kifutást biztosít a nagy címeknek, így a kezdeti technikai előny csak az első fejezet lehet egy többhetes versenyben. A legvalószínűbb az, hogy ha valami hatalmas blama nem történiik, akkor a Dűne 3 és a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése is több héten át masszív bevétel fog termelni mindkét stúdiónak.

A Dűne harmadik része tehát elvitathatatlanul és kérdés nélkül már a bemutató előtt stratégiai pontot szerzett az IMAX-fronton, de a valódi kérdés az lesz, hogy ez mennyire fordítható le a számok nyelvén tényleges nézőszámra és bevételre. A Marvel számára pedig az lesz most a valódi tét, hogy képes-e a márkaerejével és a rajongótáborával ellensúlyozni ezt a korlátozást. Eddig messze nem lett csúcsra járatva az új Bosszúállók-film marketinges gépezete, rövid, nyúlfarknyi kedvcsinálókat kaptunk csupán (mondjuk a Dűne 3 esetében még azt sem), szóval azt sem szabad kihagyni a végső matekból, hogy megfelelő reklámkampánnyal csodákat lehet tenni még a 2026-ban is.

A decemberi moziprogram így nemcsak látványos szórakozást ígér, hanem betekintést is abba, hogyan alakul a blockbusterek közötti verseny a prémium korszakban. Ezt pedig nem csak a most a szorítóba lépő két nagy versenyző, a Legendary Pictures, oldal a Warner Bros. Picturesszel, illetve a Marvel Studios, vállvetve a Walt Disney Studios Motion Picturesszel fogja aktívan figyelni, hanem a filmipar összes más nagyobb figurája is, mivel a külső szemlélők is olyan tapasztalatokat szerezhetnek ebből a csörtéből, ami nagyon hasznos tud majd lenni a hosszútávú terveikre nézve is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)