Újabb irányba fordul a Scooby-Doo-univerzum, ugyanis bejelentették, hogy anime ihletésű spinoff sorozat készül a klasszikus rajzfilmszériából. A Scooby-Doo! Gokko címet viselő új széria jelenleg fejlesztés alatt áll, és a tervek szerint 2027-ben mutatkozik be, méghozzá egy a korábbiaktól markánsan eltérő, japános vizuális világgal.
A bejelentés egy brazíliai eseményen hangzott el, ahol a Scooby-Doo és a Miss Frandy közös sminkkollekcióját mutatták be, itt derült ki az is, hogy az új sorozat stílusát a Tom & Jerry Gokko inspirálja. Ez az anime feldolgozás 2022-ben indult Japánban, majd később nemzetközi közönséghez is eljutott, és rövid, aranyos, chibi karakterdizájnnal mesélte újra a jól ismert páros történeteit.
A Scooby-Doo! Gokko konkrét látványvilágát egyelőre nem mutatták meg, de az eddigi információk alapján hasonló, könnyedebb, stilizált megközelítésre lehet számítani, rövidebb epizódokkal és hangsúlyosan japán animés esztétikával. A sorozat nem az egyetlen keleti irányultságú projekt a csőben, korábban már felröppent a hír egy Go-Go Mystery Machine című produkcióról is, amelyben Scooby és a Rejtély Rt. Japánba utazik, hogy ott oldjon meg egy új ügyet, szintén anime stílusú megvalósítással.
A Scooby-Doo 1969-es indulása óta a popkultúra egyik megkerülhetetlen animációs sorozata lett. Fred, Daphne, Velma, Shaggy és Scooby generációk számára váltak ismerőssé az évtizedek során, miközben a franchise folyamatosan képes volt megújulni, legyen szó új sorozatokról, mozifilmekről vagy éppen stíluskísérletekről. Az anime irányba tett lépés jól mutatja, hogy a készítők továbbra is keresik azokat a formákat, amelyekkel a klasszikus recept friss maradhat a modern közönség számára.
A Scooby-Doo! Gokko érkezésével a franchise újabb fejezethez ér, amely egyszerre szólhat a régi rajongóknak és azoknak, akik a japán animációk felől közelítenek a legendás rejtélymegoldó csapathoz.